Csalódást okozott nekik a kormány döntése, mert nem ezt ígérték nekik.
Schmidt Mária és Lázár János konfliktusa akadályozta a 7,5 milliárdos emlékközpont átadását. Ez is Köves Slomóé lesz.
A külügy fizette a Fehér Házból kirúgott tanácsadó vendégszereplését Schmidt Máriáék rendezvényén.
Dózsa László forog a tömegsírban: minden idők legnagyvonalúbb javításával azt is átírták, hogy átírták a múltat.
A Terror Háza igazgatója "csupán barátilag figyelmeztette" Schmuck Erzsébetet, hogy ne hallgasson Hadházy Ákosra.
Őszinte rajongója, Jeszenszky Zsolt pedig bruttó 317 ezer forintot kapott a porondmesteri feladatért.
Ez az a fal, amit inkább lemázolták, mintsem odaírták volna Pruck Pál nevét Dózsa László helyett.
Szerinte ha Schmuck Erzsébet ellen fegyelmi eljárás indult az LMP-ben, mert beszélt Schmidt Máriával, akkor ellene is indíthatnának.
A lap féltucat LMP-s szereplővel beszélve próbálta meg feltárni, mekkora befolyása volt a Fidesznek a párt kampányára.
Schmidt Máriáékat bíróság kötelezte arra, hogy Dózsa László neve helyett Pruckét tüntessék fel rajta. Őszig kapták meg a falat Zuglótól, de inkább most lefestették az egészet fehérre, így a pesti srác neve nem kerülhetett ki rá.
A MTA TK Politikatudományi Intézet közleményben szólalt fel Schmidt Mária lapjának hazug cikke ellen.
Az adófizetőknek hála varázslatos évet zárt a kormánybarát sajtó, egyedül a TV2 nem volt képes pénzt hozni a házhoz.
A bíróság a 6. napon ítéletet hozott a perben, amit a pesti srác lánya indított a Schmidt Mária vezette közalapítvány ellen, hogy tüntessék el a csaló Dózsa László nevét a plakátokról, és kérjenek bocsánatot.
Ha már a Magyar Nemzet nem jött össze neki, most vett egy olyan lapot, ami eddig is nagyon jóban volt vele.
Működik.