Az agyonlőtt állatok koponyái között mulató urakra, úgy látszik, nem hat a delta variáns.
Hívei és papjai alig vannak a kisegyháznak, de a kormány teljes vállszélességgel beállt mögéjük.
Elindult az egyhetes vallásos dzsembori.
Egy héten át az eucharisztia titkát ünneplik a katolikusok Budapesten – miközben még a hívők sem feltétlenül értik, mi az. Járványügyileg kockázatos, de a kormányközeli vállalkozók és a kampányoló fideszesek jól járnak. A nagy találkozó Ferenc és Viktor között tartogathat meglepetéseket.
Ferenc pápa nemcsak Orbán Viktorra és Áder Jánossal, hanem Semjén Zsolttal is találkozhat a Szépművészeti Múzeumban.
A Kulában született Jakobey Károly 1861-es, “Zöldben” című munkája azt a pillanatot örökíti meg, amikor a még költőien fiatal Szájer és három haverja a zöld hatására már mozdulni sem tudnak. És ez még csak a Vadászati Világkiállítás előeseménye, mi lesz itt még! Helyszíni riport Semjén Zsolt birodalmából.
Az agrárminiszter, Semjén Zsolt és Kovács Zoltán egy jegesmedveszőrt körülülve állapították ezt meg Hidvégi Béla vadász egykori dolgozószobájában.
Szerinte ugyanolyan súlyos, mint a bigámia.
Kövér kezdeményezésére, Orbán felterjesztése alapján, Áder adományozta a kitüntetést a tajvani üzletembernek.
Nem volt nagy verseny.
De ha valamelyik ország nem fogadja el a magyar oltásokat, hazánk sem ismeri el egyoldalúan az adott országban beadott oltásokat, mert szuverenitás is van a világon.
Az egész kiállítás 67 milliárd forintba fog kerülni.
Nem ő csinálta, nem is ő osztotta meg elsőként a gólyagyilkos Semjén Zsoltról készült kamuképet, igencsak úgy tűnik, Bayer gondolkodás nélkül nevezett és fenyegetett meg egy véletlenszerűen kiválasztott netezőt.
Az Antenna Hungáriával több mint tízmilliárdnyi szerződést kötöttek rendezvényszervezésre. Az alvállalkozók közt is akadnak NER-közeli cégek.
A mém egy török újságból lenyúlt fénykép és egy híres hazai sajtófotó durva összeollózásával készült, és Dániel Péter posztolta elsőként.