Bármit is jelentsen ez. A Magyar Turisztikai Ügynökség megalapítja a Nemzeti Vallásturizmus Tanácsot. Bármi is legyen az.
Semjén Zsolt nyújtott be erről javaslatot, amiben azt ígéri, ha a járványhelyzet úgy alakulna, már előbb is visszavonnák a veszélyhelyzetet.
A KDNP elnöke szerint a gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad. Deutsch Tamás szerint pedig az Európai Unió nettó agyrém.
F É R F I A K.
Látványosan megy szembe a KDNP a Fidesszel.
Szerinte ez azt mutatja, hogy a vadászattal kapcsolatos témákkal meg lehet szólítani az embereket.
Megdöbbentő tömések és sokkoló koponyák: a szívünket olajzöldbe öltöztetve órákig bolyogtunk a Vadászati Világkiállításon, hogy megállítsuk, megérte-e ez nekünk. Az év legszórakoztatóbb hulláinak bemutatás mellett akkora mérleget vonunk, mint Kovács Zoltán vizslaszámlája.
17 milliárdért.
A Horgászatért érdemrendet vehette át.
A miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy 3000 templom újítottak fel, olyan "erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja."
De ne lepődjön meg senki, hogy nem látott ennyi embert a Hungexpo felé!
Legalább 1 millió vendéget ígértek.
Hunt or be hunted.
Az alapítványhoz kerülhet az OSZMI, a Bajor Gizi Színészmúzeum és a múzeum melletti beépítetlen terület is.
„Orbán azt kérte Öntől, hogy ne hagyja meghalni a keresztény Magyarországot, de az Ön elmúlt napokban elhangzott beszédeit hallgatva úgy tűnik, hogy néha éppen az ilyen politikai törekvések ölik meg a keresztény értékeket” - mondta egy újságíró a pápának.