Több tény is beárnyékolja az Illiberális Férfisírásmentes Övezet meséjét.
Úgy döntöttek, megfegyelmezik, az eset társadalmi vitába torkollott Kínában.
Egyesek egy nappal korábban érkeztek, hogy megkaparinthassák a limitált cipő első darabjait, mások euforikus állapotba kerültek a vásárlástól, és senki nem mondta, hogy ne érte volna meg az ötvenezer egy pár cipőért.
A magyar miniszterelnök kérdésekre válaszolt, és információkat osztott meg húsvéthétfőn.
Egy férfi most is megállás nélkül sír, pedig már rosszul van tőle.
Nyilvánosan megríkatják őket, állítólag jót tesz az egészségnek.
A válaszokat remélhetőleg brit tudósok elemzik majd ki a megfelelő szakértelemmel.
A Novák Katalin által is kitüntetett kanadai pszichológus sokadszor érzékenyült el nyilvános szereplés közben.
27-0-ás orosz vezetésnél érkezett a csoda.
Ez történik Amerikában.
Mindegy, milyen fényképezőgépet használsz, ilyenre csak az őszinte, tiszta szerelem képes.
A most előkerült képi bizonyítékok alapján Arje Deri kis csalással gyászolhatta annyira látványosan Ovadia Joszef rabbi 2015-ös halálát.
Mindenki kiakadt.
62 év együttlét után, életük legnehezebb időszakában választották szét a két öreget Kanadában.
Orbán falvának polgármestere akkorát jótékonykodott a parajdi sófal felcsúti átadásán, hogy a gyerekeket elvarázsolta, a szülőket pedig megríkatta.