Ráadásul ott egy életre megtanulta, hogy nem jó dolog előzetesben ülni.
A maga módján ő is csak egy érzékeny ember.
Már megjelent a törvényjavaslat címe, ami bevezetné a civil vagyonnyilatkozatokat. Orbán ellenséges erőknek tekinti a civil szervezeteket, nekik is megy idén.
Azért vizsgálnák ki az NGO-kat, mert a külügyminiszter szerint az állami szférában is jogosan várják el a transzparenciát. Ehhez képest a kormány folyamatosan azzal érvel, hogy a nyilvánosság keltette viták miatt nem tud kormányozni.
Az új kereskedelmi miniszter pedig a Rothschild csődrészlegét vezette.
A Demokrata Párt holdudvara Washingtonban beszéli meg, hogyan kellene tovább építkezni.
De igyekeznek időt hagyni Német Szilárd kedvenc szórakozására is.
Kijött a Forbes idei, 400 leggazdagabb amerikait összegyűjtő listája.
A Bonanza Banzai egykori frontembere Európa iszlamizációjától tart.
Már szólt is a megfelelő szerveknek, hogy világítsák át őket. Azt ígéri, nagyobbat fog szólni, mint a norvég botrány.
Az alufóliasisakot ostromló sorosozásának van egy különösen lehangoló aspektusa. Annyira, de annyira lehangoló, hogy a legtöbben érthető okokból egyáltalán nem is akarnak róla tudomást venni.
A többi között az európai határok megerősített védelmét javasolja!
A kormánypárt azzal vádolta a civileket, hogy politikai megrendelésre hamisítanak adatokat, de a bíróságon sokadszorra sem tudták bizonyítani.
Ha már a fontot nem.