sorosozás

A Fidesz szerint a tüntetők lenézik az embereket, mert a „kristálytiszta” eredményt mindenkinek el kellene fogadnia

Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató szerint ez az a fajta „sorosista brigád”, amelyik, ha nem a szája íze szerinti eredmény születik, akkor „nekimegy a demokráciának is”.

Herczeg Márk
politika

A közriporter végre feltette a kérdést: „Létezik a világkormány, Zoltán?”

Lomnici Zoltán nem tért ki a válasz elől.

Urfi Péter
elmebaj

A kormány eljutott odáig, hogy „a Soros szervezetek működését be kell tiltani”

Eddig azért ilyeneket nem mondtak ki hivatalosan.

Urfi Péter
politika

A nap képén Soros György mélabúsan nézegeti a kormány sorosozó szórólapját

Orbán Viktor mumusa épp a CEU megmaradásáról tárgyalt New Yorkban, amikor kezébe került a kerítésbontó reklámanyag.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hatalmas tömegek tiltakoztak Szlovákiában a korrupció és az újságírógyilkosság miatt

Pozsonyban több tízezren mentek az utcára, a náluk még újdonságnak számító sorosozás miatt is ki voltak akadva.

Urfi Péter
Külföld

Orbán: „Én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok”

A miniszterelnök „látja Soros György keze nyomát” a szlovák politikai válságon. (Is.)

Urfi Péter
POLITIKA

Fico megérkezett Orbán szintjére: Soros Györgyöt sejti a szlovák belpolitikai válság mögött

A miniszterelnök szerint a Jan Kuciak újságíró halála miatti felháborodás mögött feltűnik egy ismerős sziluett.

Rényi Pál Dániel
külföld

Navracsics a kormánynak: Na, ugye!

Korábban hazaárulónak nevezték, mert bírálta a sorosozást, de szerinte most már osztják a véleményét a kormányban.

Urfi Péter
POLITIKA

A Fidesz-KDNP Sorosra hivatkozva nem engedte, hogy az Elios-ügyről hallhasson a nemzetbiztonsági bizottság

Németh Szilárd szerint ne az Alkotmányvédelmi Hivatal mondja meg, hogy ki a nemzetbiztonsági kockázat, hanem ő.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Hiába védekeztek azzal, hogy a nemzeti konzultációban csak véleményt nyilvánítottak, Rogánéknak így is kell 2 milliót fizetniük a Helsinki Bizottságnak

A nem jogerős ítélet szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét a nemzeti konzultációval.

Herczeg Márk
POLITIKA

Neoreneszánsz festmény: egy offshore tulajdonú köztéri reklámcég alkalmazottja a "Goebbels likes this" feliratot kaparja le a kormány sorosozós reklámjáról Budapesten

Csak átláthatatlanság ne legyen!

Szily László
MŰVÉSZET

Fidesz: ENSZ = Soros = Bevándorlás = Nemzethalál

Nemet mondunk a Kofi-tervre is.

Rényi Pál Dániel
elmebaj

Teljesen berezelt tőlük a kormány, pedig csak segítenek a gyerekeknek

Azzal lettek híresek, hogy százmillió forintnyi Soros-pénzt fognak szétosztani a Dél-Dunántúlon. A kormány szerint idegen érdekeket szolgálnak ki, de vajon mit csinálnak valójában? Az Abcúg megnézte a tanodájukat.

444.hu
oktatás

Rogánék tavaly 46,7 milliárd forintot költöttek egy 25 milliárd forintos keret-közbeszerzésre hivatkozva

Vagyis durván túllépték a keretet a sorosozás kedvéért.

Herczeg Márk
politika

Az izraeli kormánypárt egyik vezetője azt állítja, hogy információkat küldött Orbánnak a Soros-ellenes kampányhoz

Eli Hazan szerint a Fideszben is vannak antiszemiták, de Orbánnal legalább lehet beszélni.

Urfi Péter
POLITIKA