A rejtőzködő milliárdosok sorozat róla szóló epizódja miatt. A TV2 szerint Spéder közszereplő.
Már a közgyűlésen többen felvettették, hogy előre lebeszélt szavazáson vesznek részt, állítja a HVG egy hangfelvételre hivatkozva.
Tovább erősödhet a fideszes médiabirodalom, az ország egyik legnagyobb médiavállalata felett köröz Mészáros Lőrinc és az új Közgép.
Másfél milliárd forintnyi BIF részvénytől szabadul meg, a vevő Magyarország egyik legszínesebb vállalkozója.
Kimentek az FHB-sek, bejöttek az OTP-sek.
A jövőben a fejlesztési miniszter, Seszták miniszter felügyeli a céget.
A Postánál viszont saját hibájából nem tud nekilátni a tisztogatásnak a kormány: olyan erőssé tették Spédert, hogy most nehezen bírnak vele.
Ha Spéder Zoltán a kormány ellensége lett, akkor az őt helyzetbe hozó kormányzati tisztségviselők micsodák? Ez is kiderülhet abból, hogyan fogadja az ügyészség Szakács László szocialista képviselő feljelentését.
Újabb ráutaló bizonyíték, hogy közpénzből segítették ki Spéder bankját, amikor az bajban volt.
Újabb szög Spéder nagyszabású terveinek koporsójába.
Az új, Matolcsy mellől kinevezett takarékügyi kormánybiztos rögtön magához ragadta a kezdeményezést.
Szégyenszemre a sajtóból kellett megtudnia, hogy nem lesz többé államtitkár. Ötlete sincs, mi lehetett a baja Lázárnak a munkájával.
A miniszterelnök azt mondta, bűnözőkkel nem tárgyal.
De előtte még eljátszotta, hogy nem érti a kérdést.