Két éve vizsgálnak olyan ügyeket, amelyekről már korábban megírtuk, mennyire furcsák, de az ügyészség csak azután figyelt fel rájuk, hogy Orbán szakított Spéderrel.
A LAC Holding tulajdonosától, Horváth Lászlótól vették át a maradék részvényeket.
Módos Márton alapítás óta vezeti a rádiót, most már ő a tulajdonos is.
Viktor fogja Zoltánt.
Ma a korábban Spéder-közeli Dom-P nevű céget kapta be, ismeretlen összegért. Hamm, újabb zsákmány.
Na?
Szorul a hurok a nemrég még Fidesz-kedvenc bankár körül, bár azt az ügyet ejtették, amiben az államnak is súlyos szerepe van.
A Spéder Zoltán médiabirodalmában megüresedett helyre Rónai Balázs érkezik, aki a Népszabadság szétveréséig a Mediaworksöt irányította.
Nem beszéltek az Index sorsáról korábban, mondta a miniszter.
Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf már eladták részüket Schmidt Mária ingatlankezelőjében.
Orbán Viktor és Simicska Lajos közösen tervezték a média elfoglalását, aztán egymásnak estek. Az Index és tulajdonosa két tűz közé került. Simicska nem engedte, hogy a kormány megszerezze a legerősebb híroldalt, inkább trükközött.
De azt nem mondta el, szerinte ki az. Egy Mészáros Lőrinces kérdésre adott válaszban terelt ezzel.
Pecina kiszállt.
Kirakják Spéder és Pecina embereit. Az érkezők a kormány különböző erőcsoportjait képviselhetik, Lázártól Matolcsyn át Mészáros Lőrincig.
A Fővárosi Bíróság 5,7 milliót ítélt meg Spéder Zoltánnak a TV2 róla készült riportja miatt. Rosszul tette.