startup

Jobban keres Szöllősi György Puskás Ferenc hagyatékán, mint a focista saját családja

2016 óta több mint 18 milliót hozott a Puskás név Orbán kedvenc sportújságírójának, míg az unokának kevesebb mint 4 milliót.

Kaufmann Balázs
üzlet

G7: Orbán Ráhelt sejtik startup körökben egy rejtélyes tőkealap mögött

Tudta Ön, hogy Kelet-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetője egy magyar állami cég?

Kaufmann Balázs
család

Bántalmazó kapcsolatára hivatkozva védekezhet az orvosi startup csalással vádolt alapítója

Az egyetemista lányból lett csodavállalkozó, Elizabeth Holmes azt ígérte, egyetlen csepp vérből rengeteg betegséget tud diagnosztizálni forradalmi ötletével. Százmilliókat csalt ki befektetőktől, a teszt sosem működött. Szeptemberben kezdődik a tárgyalása.

Mészáros Juli
bűnügy

Beindul a Magyar–Üzbég Startup Program

Virágozhat az intertürk ökoszisztéma.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Románia leggazdagabb embere lett a techvállalkozó, akinek cégét a héten vezették be a New York-i tőzsdére

Érdekes, hogy valaki úgy is a leggazdagabb lehet a régióban, hogy nem írják a nevére az országot.

Horváth Bence
külföld

9,4 milliárd forintért vásárolták fel a világ egyik legmenőbb telefonos nyelvtanuló appját, a Drops-ot, amit 2 magyar talált ki

A norvég Kahoot 31 millió dollár készpénzt fizet most Farkas Dánielnek és Szulyovszky Márknak és további 19-et fizethet még a következő 2 évben. A cégüket inkább Észtországban alapították meg.

Szily László
gazdaság

Lemond vezérigazgatói posztjáról Árvai Péter, a Prezi társalapítója

Az aktivizmusra szeretne a jövőben több időt szánni.

Neuberger Eszter
üzlet

A Google és a Facebook is befektet Franciaországban

Macron a versailles-i kastélyban fogadta a világ legbefolyásosabb techvezetőit.

Horváth Bence
TECH

A Szilícium-völgyben rápörögtek a nyers vízre, és ez annál is rosszabb, mint amilyennek elsőre hangzik

A techvilág fellegvárában most a szűretlen víz a menő. Miközben a világ számos részén még azért küzdenek, hogy legyen tiszta ivóvíz, és ne legyen kolerajárvány, a startupperek nagyokat nyelnek a forrásvízből.

plankog
egészség

Új startupot ennyire gyorsan még nem gyűlöltek meg

Két egykori Google-alkalmazott a kiskereskedelmet akarta forradalmasítani, de helyette összehozták a tökéletes PR-katasztrófát. A Bodega története jól összefoglalja, mi a baja sokaknak a Szilícium-völggyel.

Horváth Bence
tech

Európába tart a Turo, amin keresztül bárki kölcsönadhatja másoknak a saját autóját

A vállalatba most szállt be 35 millió dollárral a Daimler.

Horváth Bence
közlekedés

Végleg kimúlt az elmúlt évek legnagyobb gasztro/startup/hipszter átverése

A vállalat nem élte túl a PR-katasztrofát, amit az hozott, hogy újságók megírták, mekkora kamu, amit árulnak.

Horváth Bence
TECH

Garancsi több százmilliónyi közpénzt adott üzlettársa cégének egy bukdácsoló projektre

A miniszterelnök barátjaként is ismert üzletember partnerének cége 800 milliós bevétellel számolt 2015 végéig, de ebből 2 millió jött össze. Ez a projekt is a több sebből vérző Jeremie-program része volt.

Fabók Bálint
direkt36

Ez most a 8 legértékesebb amerikai startup

Mindet 10 milliárd dollár fölé értékelik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Most, hogy annyi kastély került Tiborcz-közelbe, ideje még nagyobb adókedvezményekkel támogatni a kastélyfelújításokat

A felújítás mellett a karbantartás költségével is csökkenthető lesz az adóalap. De kedvezményt kapnak a zenészek is.

Haszán Zoltán
gazdaság