Megveszik a hagyatékot kezelő céget, hozzájuk kerül a Charlie és a csokigyár és a Fantasztikus Róka úr minden joga is.
Márki-Zay Péter nem csak miniszterelnöknek, hanem Hódmezővásárhely egyéni képviselőjének is készül.
Tóth Péter korábban a cigányok visszaszorítását követelte, genetikai hulladéknak nevezte a homoszexuálisokat, "bibsizett" és megszüntette volna Szlovákiát, de már megváltozott a véleménye.
A Partizán már tartott korábban egy vitát ebben a körzetben.
Burány Sándor 2018-ban nyerte ezt a körzetet, most ketten is elhódítanák tőle.
A közvélemény-kutatások szoros mérkőzést jósolnak.
465 millió dollárnyi gyanús fogadásról van szó, ezek a legutóbbi Eb-hez is kapcsolódnak.
A Fidesz Fürjes Balázs fejlesztéspolitikai mindenest indítja a XII. kerületben.
A három madárka szabályellenesnek találtatott.
A Becsó-fivérek hatalmát is megtörnék.
A Fidesz nem indítja itt újra Nyitrai Zsoltot, akinél Orbán szerint még egy mosógépet is könnyebb eladni.
Pósán László helyére pályáznak, a Partizán vitáján bizonyítanák, hogy miért is ők a legjobb kihívók.
A szenegáli származású labdarúgó 1982-ben térdsérüléssel került kórházba, de a műtét közben az altatóorvos hibázott.
A DK és az LMP politikusa mellett az Új Világ Néppárt is rajthoz áll a szombathelyi körzetben.
Horváth Jácint és Berta Krisztián csap össze Zala megye 3. számú választókerületében.