svédország

A NATO főtitkára szerint legitimek a finn és svéd csatlakozással szemben felhozott török aggályok

Jens Stoltenberg finnországi látogatásán mondta ezt el.

Horváth Bence
külföld

Kormányválságot hozhat Svédországban, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek az igazságügyi miniszter ellen

Ha Morgan Johanssont leszavazzák, az Magdalena Andersson kabinetjének a bukását jelentheti.

Gazda Albert
külföld

Leribancozta, lábtöréssel fenyegette Haalandot a svéd védő, nem volt jó ötlet

Alexander Milošević gyorsan megbánhatta a dolgot.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Eddig a jólét hazájaként ismertük, de az internet felfedezte Svédország sötét titkát

A Redditen valaki beszámolt arról, hogy gyerekként vendégségben nem kapott enni, és máris kirobbant a #swedengate.

Herczeg Márk
étel

Törökország nem engedhet be terrorizmust támogató országokat a NATO-ba

Amíg Recep Tayyip Erdogan a Török Köztársaság elnöke, addig ez így is lesz, mondta Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke.

Gazda Albert
külföld

Tucatnyi katonai egységet telepít Oroszország a nyugati katonai körzetbe

Ezzel reagálnak a svéd-finn NATO-csatlakozásra, amit Törökország egyelőre blokkol. Az utóbbi vádjait most Svédország visszautasította.

Benics Márk
külföldi

Biden: Az Egyesült Államok teljes mellszélességgel Finnország és Svédország mögött áll

Az amerikai elnök szerint a két ország csatlakozása újjáélesztené és megerősítené a NATO-t.

Kiss Imola
külföld

Erdoğan blokkolja a NATO-csatlakozási tárgyalásokat Svédországgal és Finnországgal

A török elnök 30 „terrorista” kiadatását kéri.

Herczeg Márk
háború

Törökország kész vétózni a finnek és a svédek csatlakozását a NATO-hoz

Erdogan szerint a két ország terrorszervezetek keltetőjeként működik.

Horváth Bence
külföld

Putyin elfogadja a finnek és a svédek NATO-tagságát, amíg a szövetség nem létesít katonai bázisokat a két országban

A svédek eleve arról beszéltek, hogy nem akarnak sem bázisokat, sem telepített atomfegyvereket.

Szily László
külföld

Svédország is bejelentette, hogy csatlakozna a NATO-hoz

Több mint kétszáz év után adják fel semlegességüket.

Király András
külföld

A svéd kormánypárt támogatja az ország NATO-csatlakozását

Svédország akár a napokban benyújthatja hivatalos csatlakozási kérelmét a védelmi szövetséghez.

Rényi Pál Dániel
háború

Blinken és Stoltenberg is biztos benne, hogy nem lesz akadálya a skandináv országok NATO-tagságának

NATO-csúcs zajlik Berlinben. Az Egyesült Államok újranyitja kijevi nagykövetségét.

Rényi Pál Dániel
háború

Finnország hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz

Svédországban is hamarosan megszülethet a hivatalos döntés a NATO-csatlakozásról.

Csurgó Dénes
külföld

Ütőképes hadseregekkel erősödik a NATO a finnek és a svédek csatlakozásával

Az északiak belépése a szervezetnek is előnyös, a NATO keleti arcvonala csaknem milliós erősítést kap, és fontos stratégiai pozíciókat foglalhat el a szövetség.

Király András
külföld