szalafizmus

Túl konzervatívnak találták a németországi arab mecseteket a szíriai menekültek

Németországban a mecsetek java török, a kevés, főleg szaúdi vagy öbölmenti pénzből szponzorált mecsetben viszont a szalafisták vagy a vahabiták, két szélsőségesen konzervatív irányzat hirdeti az igét.

Király András
külföld

Németországban elítéltek egy Szíriából visszatért dzsihádistát

Az Iszlám Állam egykori tagja enyhe büntetéssel megúszta, mert segítette a hatóságok munkáját.

Horváth Bence
külföld

A német alkancellár felszólította Szaúd-Arábiát, hogy álljon le a németországi szélsőségesek pénzelésével

A szociáldemokrata Sigmar Gabriel szerint az iszlám szélsőségeseket ugyanúgy kell kezelni, mint a nácikat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Szaúd-Arábia a Nyugat legkényelmetlenebb és legcikibb szövetségese

Hiába kérjük, nem hajlandóak rendesen harcolni az ISIS ellen, és még pénzelik is a terroristákat. Ráadásul, miközben a Szaúdok az USA puszipajtásai, az országukban mindennaposak a nyilvános lefejezések, a kövezés és a korbácsolás. Erre hajt az Iszlám Állam is.

Sarkadi Zsolt
külföld

Attól, hogy nem robbant fel semmi, még lehet terrorveszély

A keddi német-holland meccs lefújása azt mutatja, hogy a németek minden fenyegetést komolyan vesznek. A titkoszszolgálatok szerint a radikálisok egyre aktívabbak az országban.

Czinkóczi Sándor
külföld

ISIS a szomszédban

Bosznia alig működő ország Európa szívében, ahol a fiatalok körében 60 százalék feletti a munkanélküliség. Ennél kevés vonzóbb terep lehet dzsihádisták toborzására. Toboroznak is.

Király András
külföld

Terrortámadást hiúsítottak meg Németországban

Szalafista házaspárt vettek őrizetbe, a vád szerint egy kerékpárversenyen robbantottak volna.

Horváth Bence
külföld