számlagyár

Gyömrő polgármestere lemond minden tisztségéről

A város nehéz anyagi helyzetben van.

Herczeg Márk
vidék
Videó

Ebbe az ügybe bukott bele a BKV vezére

Ács Dániellel, a cikk szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan épülhetett be egy bűnszervezet a közlekedési vállalatba.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Több jel is arra utal, hogy a BKV vezérigazgatója nem egészen az, aminek elsőre látszik

Bolla Tibor a kurzusváltást is túlélve, 13 éve vezeti a BKV-t, közben rejtve szoros szálak fűzik egy bűnszervezethez, ami éveken keresztül szisztematikusan fosztotta ki a közlekedési vállalatot. Úgy látszik, hogy a „szürke hivatalnokot” és a bűnszervezet fejét a barátságnál több köti össze. A Nagymester-saga legújabb epizódja sem okoz csalódás.

Ács Dániel
bűnügy

Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV, három embert tartóztattak le

2020 óta csapolták a költségvetést kamu számlákkal.

Haász János
gazdaság

Valakinek csúnyán a lábára léphetett az egyik leggazdagabb magyar, hogy így megalázták

A papucsárusból lett multimilliomos Jellinek Dániel hiába üzletelt sokáig Tiborcz Istvánnal, mégsem simult bele passzentosan a rendszerbe. Bíróság elé állították, és elítélték. Nem valószínű, hogy piti áfacsalás áll a dolog hátterében. Üzenetértékű ítélet született.

Ács Dániel
bűnügy

Költségvetési csalásért elítélték az egyik leggazdagabb magyart

Jellinek Dániel beismerte bűnösségét. A bíróság 250 millió forint pénzbüntetés befizetésére ítélte. A milliárdos visszaeső bűnelkövető.

Németh Dániel, Ács Dániel
bűnügy

A lekapcsolt szocialistáknál jóval fajsúlyosabb neveket rejthetett a Nagymester korrupciós notesze

Erős kép, hogy 5 politikus ül a vádlottak padján korrupció vádjával, de jó pár dolog nem stimmel ebben az ügyben. A hatóság tudatosan zavarja össze az ügyet, a főszereplők hiánya ordító, és van egy kulcsszereplő, akit az ügyész feltűnően távol akar tartani a tárgyalóteremtől.

Ács Dániel
bűnügy

Vádat emeltek Jellinek Dániel ellen

A vád szerint két cége több mint százmilliós értékben fogadott be fiktív számlákat.

Windisch Judit
gazdaság

Vádiratot nyújtanak be költségvetési csalás miatt az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel ellen

Miután magára vállalta a csalást apja és kollégája helyett.

Mészáros Juli
bűnügy

Az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel ellen is vádat emelhetnek a számlagyáras ügyben

Apja és kollégája ellen költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat, ezeket vállalta magára Jellinek.

Benics Márk
belföld

Ellenzéki konfliktus Újbudán: Orosz Anna nekiment az ügyészségi nyomozások miatt a szocialista alpolgámesternek

Csütörtökön lesz az alakuló ülés, a momentumos képviselő nem akarja, hogy újraválasszák Hintsch Györgyöt, aki szerinte több szálon kapcsolódik a parkolási és parkbizniszek vádlottjaihoz.

Kolozsi Ádám
belföld
Videó

Ez egy sötét biznisz, sötét politikai alkuval, amire Orbán Viktor azt mondta, hogy senki nem nyúlhat hozzá

Négy megnevezett szocialista politikuson túl még három embert vádolt meg az ügyészség azzal, hogy korrupciós bűncselekményekben vettek részt, de az ő nevüket nem árulták el. Kik ők, és milyen alkukat kötött az MSZP és a Fidesz a parkolási és a BKV-s kasszák megcsapolására? Miért pont most számoltak le az MSZP-vel?

Takács Lili, Ács Dániel, Kristóf Balázs
video

A szocialista korrupciós ügy mögött valójában titkos MSZP–Fidesz-háttéralku húzódik

Az ügyészség csak a szocialista politikusokat nevezte meg a parkolási és a BKV-s korrupciós ügyben, pedig van fideszes is az érintettek között. Egy bűnszervezet oldalakon átívelő összefogás segítségével szerzett meg milliárdos önkormányzati üzleteket.

Ács Dániel
bűnügy

63 ember ellen emeltek vádat számlagyár működtetése miatt

Otthonfelújítási támogatást igénybe vevőknek is segítettek fiktív számlákkal.

Haász János
gazdaság

Házkutatás volt a DK újpesti polgármesterjelöltjénél a fradista-újpesti számlagyár miatt

„Ennél van még lejjebb? Így működik a Fidesz hatalmi gépezete 19 nappal a választások előtt” – írja Trippon Norbert, aki panaszt tett, az ügyben ugyanis sem tanú, sem gyanúsított, NAV-nyomozás ellene nem zajlik.

Herczeg Márk
POLITIKA