Fele annyi szavazatot kapott, mint amennyire szüksége lett volna.
A javaslat valószínűleg nem fog átmenni, de a civil és jogvédő csoportok az egyenlőségért folytatott küzdelem meghatározó pillanataként üdvözlik a szavazást.
Sok volt a tartózkodás, nem lett meg a kétharmados többség.
A törvénymódosítást a Fidesz nyújtotta be.
A rollerek a legnagyobb ellenségeik. Félnek tőlük.
Az orosz invázióval kapcsolatos állásfoglalást sem szavazta meg a frakció.
„Kiállunk Ukrajna függetlensége és területi épsége mellett” – mondta a szónok, majd nem nyomott gombot.
5 óra van hátra a szavazás végéig.
Sok mindenről döntött szerdán az Országgyűlés.
Virágzik a demokrácia, jöhetnek az érvek, ellenérvek.
Saját profilján szavaztatta meg az embereket.
Idén már nem.
Megtartották maguknak a véleményüket.
Teodoro Obiang 43 éve van hatalmon.
Az Év fája versenyen a kecskefűz lett a második, a harmadik helyen pedig a rezgőnyár végzett.