Hadházy Ákos szerint a jegyző területhasználati díjat szedett volna tőlük.
Birtokháborításnak tartják.
A szekszárdi rendőrök, a katasztrófavédők és a mentősök együtt mentették ki.
A hétfői tanévnyitó ideje alatt otthon tartanák a gyerekeket.
Ismét úgy vizsgálták a Szekszárdi Garay János Gimnázium botrányát, hogy sem a szülőket, sem a videók készítésével vádolt diákot nem hallgatták meg.
Egy szekszárdi diák ellen bosszúhadjáratot folytat az igazgatónője, mert azzal gyanúsítja, hogy ő készített róla gúnyos, hitleres videókat. A családnál már a gyámügy vizsgálódik. A tanuló édesapjával beszélgettünk.
A rendőrség sorban hallgatja ki a tanárokat és a diákokat a szekszárdi Garay János Gimnázium tanárain gúnyolódó hitleres videók ügyében. A gyanúsított diák ellen 10 hónapja folyik a hajsza. Már a gyámügy is vizsgálódik a családjánál.
Takarítógyakornokokat.
Előre gyártott táblákkal, unottan várták őket. Csak remélni lehet, hogy megérte nekik.
Szekszárdon évekkel korábban már eljátszották azt, hogy a közbeszerzéseket bonyolító cégnek kétszer fizettek ugyanazért a munkáért.
Ács Rezső négy pontban foglalta össze a kormány világképét.
Ács Rezső szerint új civilszervezetek jelentek meg a városban. Hogy pontosan mik, nem árulta el.
A Jobbikot leszámítva a többi párttal is megegyeznének, ha cserébe az ő indulóikkal szemben sem indítanának mást.
Lenyűgöző, egyben szemnyitogató, hogyan szaboltálták el a nyomozó szervek a szekszárdi óvoda ügyében a leleplezést.
Egy 40 éves férfi egy 16 és egy 13 éves fiú segítségével brutálisan megverte egy megelőzött autó sofőrjét.