szélenergia

Szijjártó: Nem akarjuk tönkretenni országunk gyönyörű tájait szélerőművekkel

Azt mondta, Magyarország vállalta, hogy 2030-ra az energiatermelését 90 százalékban fenntarthatóvá, szén-dioxid-mentessé teszi.

Mészáros Juli
gazdaság

Tordai Bence szerint lehetővé tenné, de koncesszióba adná a kormány a szélerőművek építését

2010 óta lényegében lehetetlen új szélerőművet telepíteni Magyarországon.

Botos Tamás
POLITIKA

Javaslatot nyújtott be az LMP a szélerőművek engedélyezéséről

A lengyel szabályozást ültetnék át Magyarországra. Nálunk 2016 óta lehetetlen új szélerőművet építeni.

Horváth Bence
energia

Egész Európában nálunk emelték a legtöbb akadályt a megújulók elé

De egy most bemutatott kutatásból az is kiderült, hogy a legtöbb európai országban sincs kolbászból a szélturbina.

Horváth Bence
klímaváltozás

110 ezer euró kártérítést kap egy „szélturbina szindrómától” szenvedő pár Franciaországban

Akkor kezdődtek a gondok, amikor kivágták a házuk és a szélturbinák közti erdős részt.

Kiss Imola
környezet

A Biden-kormány szélturbinákat szeretne végig az amerikai partok mentén

Piaci szereplőket akarnak bevonni, és szinte mindenhova engedélyeznék a turbinaépítést.

Horváth Bence
klímaváltozás

Hatalmas energiaszigetet épít a nyílt tengerre Dánia

A 120 ezer négyzetméteres mesterséges sziget a tengeri szelek energiájának felhasználására lesz alkalmas, ez lesz az ország történetének legnagyobb építkezése.

Horváth Bence
klímaváltozás

Trump talán még sosem beszélt ennyire értelmetlenül

Tudjátok, hogy van egy világunk, igaz? Tehát a világ kicsi az univerzumhoz képest.

Sarkadi Zsolt
külföld

A magyar kormánynak annyira fontos a klímavédelem, hogy továbbra is ellehetetleníti a szélerőművek-építését

Az elmúlt kilenc évben egy sem épült az országban, miközben a világ megháromszorozódott a szélerőmű kapacitás.

Botos Tamás
POLITIKA

2017-ben az EU-ban először lett több áram megújuló energiából, mint szénből

A növekedés figyelemreméltó, hiszen a szél-, nap- és biomassza-energia együtt 5 éve még fele annyi áramot sem hozott, mint a szénerőművek.

Herczeg Márk
eu

Az év első felében a német energia 35 százaléka jött megújuló forrásokból

Ez új rekord.

Horváth Bence
külföld

Beüzemelték a világ legnagyobb szélturbináit

A 195 méteres óriásturbina lapátja egyetlen fordulatával 29 órára elég árammal képes ellátni egy családi házat. Összesen 32 darabot helyeztek üzembe.

Király András
TECH

Az angolok rátettek még pár hatalmas lapáttal a szélenergiára

Egy szélkerék egyetlen fordulata 29 órára elegendő energiát termel egy átlagos angol otthon számára.

Kovács Miklós
szélenergia

150 újabb holland turbina arat szelet ezután

A Hollandok szélmalmai áramot őrölnek.

Kovács Miklós
szélenergia

Magyarországon kinyírták, Európában nagyon terjed a szélenergia

A 2016-ban épített új kapacitások 86 százaléka megújuló energiaforrás. Nagyot nyert a szél, de nem minden ország egyformán veszi ki ebből a részét.

Horváth Bence
energia