Nemrég derült ki, hogy egy neonácit gyanúsítanak a CDU-s Walter Lübcke meggyilkolásával.
Az antiszemita írók nagy rajongója szakértőként dolgozik az EMMI-nek.
A 18 és 19 éves fiatalok többek között Harry herceg, úgy általában a nők és zsidók meggyilkolására bujtogattak embereket az interneten.
A bíróság szerint a férfi gyűlöletbűncselekményt követett el.
Az ügyben öt ember ellen indult eljárás szeptember és május között.
Magyarország után Lengyelország is közölte, hogy nem csatlakozik Salviniékhoz.
A szociáldemokraták folytatták 102 éves győzelmi sorozatukat, de meggyengültek.
Két szélsőséges frakció is kivált a HDZ-ből, meg is látszik az eredményeken.
Ezek szerint a fiatalokat sokkal jobban aggasztja a klímaváltozás, mint a bevándorlás.
Az Avaaz nevű civil szervezet 500 ilyen álhírterjesztő Facebook-csoportot tallt, a cég már többet eltávolított közülük.
Sebastian Kurz kancellár a kormány stabilitásáért aggódik azután, hogy helyettese kénytelen volt lemondani, mert kiderült, hogy orosz pénzen akarja orbanizálni az osztrák sajtót.
A Corporate Europe Observatory megnézte, az erősödő bevándorlásellenes pártok mit mondanak, és közben hogyan segítik a nagy üzleteket, az erős külföldi szövetségeseiket vagy a leggazdagabb milliárdosokat. Pont a Fidesz az egyik legjobb példa a képmutatásra.
A migrációnál frissebb téma kellett az EP-kampányba, az AfD pedig megtalálta a rést, amelyet egyetlen politikai párt sem képviselt: nekimentek a tudományos konszenzusnak.
A magát komikusnak nevező Soph korábban gamerparódiákkal vált népszerűvé Youtube-on, aztán bevette a piros pirulát, és ma már csak rasszista, nőgyűlölő, homofób tartalmat tol. És imádják.
Marine Le Pen látta meg az elvtársat Orbán Viktorban.