Volt, akit arany kereszttel jelöltek meg a pedofil papok.
Az egyik áldozat mindössze 12 éves.
A borsodi kapitányság személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak és rablás megalapozott gyanúja miatt tartóztatta le a két férfit.
Ha lesz is még gyereke, a bíróság elrendelte, hogy soha ne gondoskodhasson róla.
Peruban brutálisan sok nőt ér szexuális erőszak, Martin Vizcarra csak olajat öntött a tűzre.
Maximum 25 évet kaphat.
Még csak pár hónap telt el a botrány kirobbanása óta, de már sírnák vissza magukat korábbi életükbe az egykori nagykutyák. Bill Cosby biztosan börtönbe megy, de így is mindent tagad.
Az öt férfi még 2016 júliusában Pamplonában a bikafuttatások idején támadt egy 18 esztendős nőre, aki feljelentette őket.
Hazakísérte a nőt, aki végül el tudott menekülni, és hívta a rendőrséget.
Ez már a 12. ilyen eset volt a környéken egy év alatt. A helyiek szerint egy befolyásos család pedofiljai zaklatják a gyerekeket.
A segélykiáltást három rendőr hallotta meg, akik megakadályozták a nagyobb bajt.
Szerdán elítélték Larry Nassart, az amerikai tornászválogatott orvosát, aki több mint száz sportolót zaklatott. A molesztálások egy részének helyszíne Károlyi Béla edzőközpontja volt. Károlyi állítja, semmiről sem tudott, de edzősködni többé nem fog.
15 pontban emeltek vádat január 1-én az öt év fogságból tavaly októberben szabadult Joshua Boyle ellen.
Az egész amerikai média meglepődött, hogy a fiatalos cégnél is ilyen problémákkal küzdenek.
Vádat emeltek ellene, akár 12 évet is kaphat.