A focista ellen Nevadában nyomoznak szexuális erőszak gyanújával.
Az amerikai járaton a 35 éves férfi a feleségével együtt utazott, amikor elkezdte zaklatni a mellette ülő 22 éves nőt.
A kínos ügy eltussolása érdekében minden követ megmozgattak.
Az otthonban nevelkedő fiúk vádjai szerint éveken át szexuálisan zaklatta őket.
Állapotosan is rendszeresen megerőszakolta 14 éves unokáját a férfi.
Makai Viktóriát kórházban ápolják, az elkövetőt szexuális erőszak és testi sértés vádjával vették őrizetbe.
Végül a gyerek kislányt szült az apjának, a csecsemőt pedig az anyja betette az ágyneműtartóba meghalni. A teljes családot bíróság elé állították, és hiába verték-erőszakolták a lányt tíz éven keresztül, még őt is elítélték emberölésért.
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben: a teljes családtól DNS-mintát vettek, a kihallgatásokon hazugságvizsgálót használnak.
Érthető, egymilliárd dolláros szerződésük van vele.
A 64 éves férfi több hónapig zaklatta a vele egy házban élő 35 éves nőt, majd úgy akarta megerőszakolni, hogy egy gurtnival fojtogatta, láncot tekert a nyakára, és egy baltával többször fejen ütötte.
Még 2004-ben kábított el gyógyszerekkel egy nőt, majd megerőszakolta.
N. István a a Soós-gyilkosság harmadrendű vádlottjaként megúszta az akasztást. Most újra letartóztatták.
A 38 éves férfit barátnője segítette az elkövetésben, és az áldozatok becserkészésében.
A két vízilabdázó egy feljelentés szerint egy akkor még csak 11 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. A rendőrség nyomoz, az ügyvédek már a nyilvánosságban üzengetnek egymásnak.
Utoljára 39 éve járt pápa az akkor még bigott katolikus Írországban, ami azóta nagyot változott.