„Mindent tagadok” – mondta a francia színész, aki nem érti, pontosan mit neveznek szexuális zaklatásnak.
Ráadásul olyan kezeléseket végzett a gyerekeken, amikhez felsőfokú egészségügyi szakképesítés kellett volna.
A rendőrség igyekezett rövidre zárni az online zaklatási ügyet, de az ügyészség helyt adott a feljelentést tevő fiú panaszának, és így érdemi nyomozás indulhat. Kérdés, hogy mit tud kezdeni a magyar igazságszolgáltatás a groominggal.
A férfi nem tagadja a vádakat, de elmondása szerint nem emlékszik mindenre.
Több mint 10 ezer eurós pénzbüntetést kapott, és arra is kötelezték, hogy egy évig ne menjen a spanyol válogatott focistájának 200 méteres körzetébe, és ne is lépjen vele kapcsolatba.
A játékos, Jennifer Hermoso hétfőn tanúskodik, Rubialesre korábban két és fél évet kértek az ügyészek.
Hosszú Katinka korábban már figyelmeztette az edzőt a viselkedése miatt.
2024 februárjában emeltek ellene vádat, Polt Péter szerint „ügydöntő határozat még nem született”.
Még mindig nem ért véget a „Velünk véget ér” című film főszereplőinek ügye, amiben az egyik szexuális zaklatással, a másik rágalmazással vádolja a másikat.
A Velünk véget ér színész-rendezője szerint Lively és férje, Ryan Reynolds „durván szerkesztett és megalapozatlan” információkat terjesztett az állítólagos szexuális zaklatásról.
Lively és Baldoni nem házasok, még csak nem is jártak soha, csak leforgattak egy közös filmet, de már a bemutatón sem mutatkoztak együtt. Most meg ott tartunk, hogy az egyik szexuális zaklatással vádolja a másikat, a másik meg az azzal, hogy bezárta őt a pincébe filmje premierjén. Ebből lehet az új Amber Heard-Johnny Depp per.
Az interjúban Stephanopoulos műsorvezető tízszer kérdezte meg a képviselőnőtől, hogyan támogathat egy nemi erőszakért felelősnek talált jelöltet.
A PinkNews volt és jelenlegi munkatársai szerint Anthony James egy részegsége miatt beleegyezésre képtelen munkavállalót zaklatott, Benjamin Cohen pedig több beosztottjával szemben is visszaélt a hatalmával. Az ügyben már a brit miniszterelnökség is megszólalt.
Shawn Carter az első híresség, akit megneveztek és vádolnak is P. Diddy ügyével kapcsolatban.
A Vatikán szerint a magyar katolikus egyház elkötelezett a társadalom fejlődésének és jólétének előmozdítása mellett.