Szijjártó Péter

Szijjártó: Teljesen mindegy, hogy milyen jelentéseket fogadtatnak el az EP-vel

A magyar külügyminiszter szerint a Tavares-jelentés után itt a Soros-jelentés.

Botos Tamás
POLITIKA

Valósággal önti a pénzt a kormány Szijjártó külügyminisztériumába

A milliárdos mínuszokat termelő kereskedőház jövőre dupla annyi pénzt kap, mint idén.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Gyorsan letárgyalnák a kínai hitelt, már ősszel eldőlne, ki építi a Belgrád-Budapest vasútvonalat

Kínai hitelből Kínának fektet síneket a magyar kormány.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyarország megvétózza az európai fejlesztési stratégiát, mert nem gyűlölködve szólnak benne a migrációról

Nagy felháborodás van most – nyugtázta Szijjártó elégedetten.

kasnyikm
gazdaság

„Állítsd le magad!” Ennyi volt a Külügyminisztérium válasza a diplomatának, aki jelezte, hogy teljesen védtelen az üzbég nagykövetség

A diplomata bejelentette, hogy a keleti nyitás jegyében nyitott képviselet szabálytalanul működik, de semmi nem történt.

Sarkadi Zsolt
politika

Szijjártóék berendelték a kanadai nagykövetet, mert a CEU-törvény módosítását sürgette

Isabelle Poupart arról beszélt, hogy "komolyan aggódik" a magyarországi akadémiai szabadság miatt. Nem kellett volna.

Horváth Bence
POLITIKA

Szijjártó felszólította az Európai Bizottság első alelnökét, hogy mondjon le

Frans Timmermans ugyanis antiszemitának érezte Orbán Viktor felszólalását.

Horváth Bence
politika

Szijjártó szerint azért van instabilitás, fejetlenség és erőszak Macedóniában, mert Soroshoz kötődő szervezetek finanszírozták a kormányellenes akciókat

A nyugati kormányok közül egyedül a magyar támogatja az elnököt a macedón belpolitikai vitában.

Herczeg Márk
politika

Szijjártó szerint a magyaroknak azt üzeni a történelem, hogy nincs okuk félni az oroszoktól

Valahol felsír 1849, 1945 és 1956.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Tényi István olyan ravasz csapdát állított a folyamatosan sorosozó kormánynak, amiből nem lehet jól kijönni

A legnagyobb magyar feljelentő most Szijjártó Péter Russia Today-nek adott interjújára hivatkozva alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt jelentette fel az amerikai milliárdost.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kuvaiti oktatási és felsőoktatási miniszter fogadta Szijjártó Pétert

Herczeg Márk
POLITIKA

Szijjártó: A magyar kormány továbbra is nyitott tárgyalni a Egyesült Államok szövetségi kormányával a CEU-ról

:DDDDDDD

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Magyarországnak nincs más dolga, mint tiszteletben tartani a török választás eredményét

A magyar külügyminiszter szerint Európának minden olyan veszélyforrást el kell kerülnie, ami a Törökországgal kötött migrációs megegyezés felrúgását eredményezheti.

Botos Tamás
POLITIKA

Időszerű nemzetközi kérdésekről telefonozott Szijjártó Lavrovval

A beszélgetésről, amit a magyar fél kezdeményezett, az orosz külügyminisztériumtól tudni.

Botos Tamás
politika

„Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a Madagaszkárra látogatók hiteles képet kapjanak Benyovszky Móricról?”

Herczeg Márk
parlament