Feltűnően jókedvűen jött ki onnan.
Szijjártó nemrég még boldogan fotózkodott a holland multi sörgyárban és méltatta, hogy a cég beszállítóinak 86 százaléka magyar.
Szépelgő handabanda az egész, csak gazdasági bevándorlás van.
A külügyminiszter szerint valamilyen képmutató oknál fogva a világ, elsősorban a nyugati világ nem hajlandó ezt a tényt figyelembe venni.
2015 márciusában négy új követséget ígért be Szijjártó Péter külügyminiszter. Pénzt már költöttek a dologra, de megnyitni azóta is csak egyet sikerült.
Rex Tillersonnal az Iszlám Állam elleni harcról, a NATO szerepéről és Oroszországról beszéltek.
A külügyminiszter Guatemalával a „közös gondról”, az illegális migrációról beszélt, míg Nepállal a mezőgazdaságról egyeztetett.
Nem viccelek. Komolyan mondom, nem viccelek.
A kínai tőkéből épülő Budapest–Belgrád vasútvonal a tét, ami mögött Brüsszel korrupciógyanús dolgokat sejt.
Az egyik nyertes cég tőkéje mindössze hárommillió forint.
Azt a vízumközpontot, amit ünnepélyesen átadtak, de a külügy most már ezt is tagadja.
A Quaestor-vezér újra üzent az előzetesből a politikusoknak. 90 milliós beruházással csináltak volna maguknak évi 400 millió tiszta nyereséget, az állam helyett – és ez Szijjártó ötlete volt.
Mészáros Lőrinc metrót épít Aucklandnek?
A Honvédkórházban folytatják a kezelését.
Így magasodik a magyar külügyminiszter a felkelő nap országában, mutatjuk!