A Vas utcai épületben a hálózati kábeleket is lecserélték, hogy egyáltalán ne legyen internet.
Az egykori gépesített lövész tiszt személyesen lövette le az internetet az SZFE kollégiumában.
Az új vezetés szerintük érdemi megoldási javaslatok helyett ultimátumokat küld és megfélemlítésre alkalmas fenyegetésekkel kommunikál.
Mindkét épületben egyszerre szűnt meg a net.
Vidnyánszky azt mondta, az elfoglalt Vas utcai épületet amúgy is tervezték kiüríteni.
Az egyetemfoglalókkal együttműködő dolgozókra munkajogi felelősségre vonás vár.
A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos hívta meg az SZFE delegációját, de elsőnek csak az oktatókkal akart tárgyalni.
A filmrendező a szlovák Smenek magyarázta el, hogy mi folyik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
"Nehéz megjósolni, mi lesz az oktatással. A feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem."
Videón, ahogy Szarka Gábor megpróbál bejutni az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületébe, de fennakad a hallgatók sorfalán.
Továbbra is követelik a kuratórium lemondását.
A kinevezett kancellár bejelentette, hogy mától nem fogadják el a sztrájkot, külső helyszínről fogják a egyetem átalakítását végezni.
Szerdán éjfélkor lejár Szarka Gábor kancellár ultimátuma, a hallgatók viszont nem adják fel a blokádot. Ketten közülük a Magyar Narancsnak beszéltek a tiltakozók terveiről.
Az SZFE kancellárjának kinevezett volt katonatiszt szerint közel jár a háborús helyzethez, amit az egyetemen kialakult.
Most azzal indokolja az átalakítást, hogy az egyetem végletekig zárt közösség, ahová évtizedeken át hiába kopogtak, nem engedték be őket.