Éjfélkor lejárt a határidő, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett kancellárja, Szarka Gábor egykori gépesített lövész tiszt adott az SZFE hallgatóinak az egyetemblokád feloldására és dolgozóinak a sztrájk abbahagyására, amiért cserébe a tanároknak béremelést, a tiltakozó diákoknak pedig büntetlenséget ígértek.
Szarka megjelent az SZFE-nél, hogy bemenjen, de nem engedték be.
A kancellár (aki egyike volt azon keveseknek, akiken nem volt maszk) így közleményt olvasott fel, ami szerint az egyetem legitim vezetése a hivatali munkavégzésben akadályoztatva van, ezért ír, hogy a kuratórium a munkavégzésre jelöljön ki más helyszínt. Az egyetemfoglalást elutasítják, nem tartják a véleménynyilvánítás legitim formájának, a tanulmányi félév elismerésének sorsa már az oktatók kezében van, az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás színvonaláért. Az SZFE új vezetése mostantól csak az egyetem teljes megújítására koncentrál.
A nyilatkozat 5. pontja így hangzott:
„Felhívást intézünk a magyar kulturális élet valamennyi szereplőjéhez illetve a kultúrát szerető magyar emberekhez, hogy biztosítsák támogatásukról a színház- és filmművészeti képzés megújításának erőfeszítéseit, legyenek annak aktív részesei!”
Ezután az SZFE hallgatói is felolvasták a 10 pontos követelésüket, amiben elutasították az egyetem kinevezett kuratóriumát és a felügyelő bizottságát.
Szarka Gábor egyébként pénteken azt mondta, amíg nem tud bejutni a munkahelyére, nem tudja aláírni a dolgozók fizetéseit, de az SZFE bérszámfejtője, Varga Réka közölte, abszurd az állítás, hogy az egyetem kancellárjának az épületben kellene lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetéseit.
Szerdán éjfélkor lejár Szarka Gábor kancellár ultimátuma, a hallgatók viszont nem adják fel a blokádot. Ketten közülük a Magyar Narancsnak beszéltek a tiltakozók terveiről.
A kapu előtt toporgó színház- és filmművészeti ezredes a tréfás kedvű sors küldönce: azt közli velünk, hogy ez a vég- és vígjáték nem tarthat sokáig.
Erőszakos beavatkozásra nem készül Szarka Gábor, de ha továbbra sem engedik be, nem kapnak fizetést a tanárok.
Szarka Gábor arra hivatkozik, ezért nem tud fizetést utalni. Pedig a feladatot már kiszervezték egy külsős cégnek.