színház- és filmművészeti egyetem

Rév Marcell a Freeszfe Egyesületnek ajánlotta fel az Emmitől kapott díját

"Az a minisztérium, amely ezt a díjat nekem adományozta, néhány hónappal korábban alma materemet megfosztotta az autonómiától."

Botos Tamás
POLITIKA

Szarka Gábor szerint az már a modellváltás eredménye, hogy a kormány ezentúl több pénzt ad az SZFE-nek

Amit pedig a tanárok csinálnak, az gyalázatos.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Az SZFE szerint mindössze négy hallgató hagyta ott az egyetemet

Az új vezetés szerint a korábbi hírekkel szemben senki sem veszítette el előző félévi eredményét.

Botos Tamás
oktatás

Az Operettszínház főigazgatója indít osztályt az SZFE-n

Az egyetemen képzik majd az utánpótlást a színházba.

Szász Zsófi
oktatás

Erzsébetvárosban nyitnak kulturális központot az SZFE-ről kiszorított oktatók és diákok

A FreeSZFE mozgalom tagjai egy Damjanich utcai felújított önkormányzati épület bérleti jogát kapják meg.

Horváth Bence
KULTÚRA

Az ellenállás ára

A modellváltás megérkezett a Vas utcába: eddig színművészetis diákok voltak itt, most mécsesek és virágok. Az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásának helyszínét bezárják, és még a nevét is elveszik.

plankog
vélemény

Pikó András elvenné az SZFE kancellárjától a kerületi becsületkeresztet

A polgármester szerint Szarka Gábor érdemtelenné vált a kitüntetésre, mivel részt vállalat az egyetem autonómiájának felszámolásában.

Czinkóczi Sándor
politika

Bencsik András az SZFE-ről: Rávetődött a fény egy szutykos odúra, ahol ez a büdös, ótvaros szekta meglapult

Hisztéria, kosz, mocsok, lepukkadt, reves, lepusztult, ótvar, betegség, pattanás – mondta a fideszes úriember a Hír Tv-n.

Herczeg Márk
a volt kommunista bencsik andrás

Volt, aki csak Vidnyánszkyék közleményéből tudta meg, hogy új osztály vezetésére kérték fel az SZFE-n

Pálfi Szabolcs visszautasítja, hogy bármi ilyesmibe belement volna. Csak a meglévő osztályait viszi végig.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Koltai Lajos is elvállalta a tanítást az új SZFE-n

Inkább nem akar véleményt mondani arról, mi történt az egyetem autonómiájával.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A közmédia vallási műsorainak szerkesztője taníthatja a dokumentumfilmes osztályt az új SZFE-n

A rendezői osztályt pedig András Ferenc kapja.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Vidnyánszky Attila: Megdöbbent a gőg

A Nemzeti Színház igazgatója egy nyílt levelében azt állítja, ő művészként, színházigazgatóként, a MITEM vezetőjeként a világnézetileg egyet nem értők közeledésében, párbeszédében bízik, azon dolgozik.

Herczeg Márk
színház

Az SZFE tiltakozó diákjait gyalázó „riportot” osztott meg az egyetem Facebook-oldala

Vidnyánszky Attiláék az egyetem közösségi oldalát is elfoglalták.

Horváth Bence
politika

Váratlan: Vidnyánszky is osztályt kap az SZFE-n szeptembertől

"Az új oktatókat lejáratni kívánó írások nem tántorítják el az egyetem vezetését az intézmény megújításának szándékától."

Botos Tamás
oktatás

Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók

Céljuk, hogy ebbe az egyesületbe mentsék át a hatalom által megszállt egyetem 155 éves szellemiségét.

Horváth Bence
oktatás