Pedig már olyan jól ment minden, Irán és az Egyesült Államok együtt segítettek Irakban harcolni az Iszlám Állam ellen, erre tessék.
Éjszaka elkezdődtek a légicsapások a terrorszervezet ellen, most először Szíria területén. A Pentagon megerősítette, elindult a hadművelet.
Egyetlen hétvége alatt 130 ezer kurd menekült érkezett az országba az IS elől.
Az IS már tizenöt kilométerre jár a szíriai Kobani városától, az onnan menekülő kurd kisebbség létszáma eléri a százharmincezret.
Az elmúlt napokban elképesztő menekülthullám indult meg Szíriából.
Szíria felől több ezer kimerült ember, főleg nők és gyerekek léphetik át végre a határt.
Huszonnégy óra alatt törtek így előre.
Tíz arab ország is csatlakozik a koalícióhoz, az USA bombázást, a brit és a francia hadsereg kémrepülőket ígért.
David Cawthorne Hainest tavaly márciusban rabolták el, a brit férfi egy segélyszervezetnek dolgozott Szíriában. Ugyanott fejezték le, mint James Foley-t és Steven Joel Sotloffot.
David Hainest fenyegette legutóbb lefejezéssel a terrorszervezet.
Michael Hayden szerint veszélyes, ha a szövetségesiek és ellenségeik csak kis elköteleződést látnak részükről.
A katonai sikerek és a kalifátus kikiáltása nagyon megdobták a dzsihádista terrorszervezet létszámát.