szíria

Felrobbantotta magát egy kurd merénylőnő, halálba vitte az IS katonáit is

Eddig inkább az IS alkalmazta ezt a taktikát, de most a török - szír határnál elkeseredett harcot vívó kurdok is átvették.

Magyari Péter
külföld

Már százötvenezer kurd menekült Törökországba

Kedden jártak a legközelebb a török határhoz az IS fegyveresei, ezért Törökország is beszállhat az ellenük folyó harcba. Közben a kurd menekültáradat nem csillapodik.

Botos Tamás
Külföld

A török hadsereg is mehet harcolni az Iszlám Állam ellen

Egészen elképesztő, ami történik, az IS-t már annyira utálja mindenki a térségben, hogy évtizedes ellenségek is hajlandóak egy oldalra állni.

Sarkadi Zsolt
külföld

DIY tankkal harcolnak Szíriában az IS ellen

És Aszad rendszere ellen is.

Herczeg Márk
háború

Az al-Kaida sejtje fenyegetőzik az IS elleni légicsapások miatt

Horváth Bence
külföld

Bombázták az IS legnagyobb szíriai földgázüzemét

A Coneco üzemét először támadta az Amerika vezette koalíció. Halottak nincsenek, csak sérültek.

Botos Tamás
külföld

Az orosz külügyminiszter szerint nem sok közük van ahhoz, hogy rossz lett a viszonyuk a nyugati országokkal

Szergej Lavrov az orosz állami tévében intézett beszédet a néphez. Érdekük lenne, hogy normalizálódjanak a kapcsolatok, de hát azokat nem ők tették tönkre.

Horváth Bence
külföld

Obama szíriai háborúja újra összehozhatja az IS-t az al-Kaidával

Amikor az Egyesült Államok nagy nehezen rászánta magát, hogy Szíriában is bombázza az IS-t, egy kalap alatt lebombázták a Horaszan csoportként emlegetett bandát is. Ez az al-Kaida legfelső vezetésével állt kapcsolatban - azzal az al-Kaidával, ami eddig háborúban állt az IS-szel.

Király András
külföld

A ruhája alá rejtett kamerával dokumentálta a bátor szíriai nő az ISIS uralmát nyögő város mindennapjait

Majdnem lebukik, de aztán megmenekül.

anarki
életmód

Az ENSZ BT a dzsihádisták külföldre utazását akadályozná egy határozattal

Herczeg Márk
Terrorizmus

Megtaláltam az IS lebombázott kétszintes házát

Tényleg ott van, ahol az amerikai hadügy állítása szerint van. A Google műholdképe alapján az is látszik, hogy északnyugat felől közelített a bombázó.

Király András
külföld

Igy bombázzák porba az IS-t

Három videót is közzétett a Pentagon az Iszlám Állam szíriai állásai elleni csapásokról.

Király András
külföld

Ma is bombázták Szíriában az IS-t

Király András
politika

Európában vagy Amerikában készül támadásra az al-Kaida

A terrorcsoport egyik szíriai sejtje, a Horaszan csoport készült támadásra. Állítólag emiatt kezdték már kedden bombázni Szíriát. Lehet, hogy sikerült is megölni a csoport vezetőjét.

Király András
külföld

Egyre súlyosabb a kurd menekültek helyzete Törökországban

Drámai képek a menekülőkről és az elégedetlen kurdokról. Vannak akik mindenüket hátrahagyva érkeznek a török határra, mások viszont Szíriába mennének harcolni.

Botos Tamás
Külföld