Csak három órával az első hívások után mentek ki.
Egy sor hiányosság, főképp a rendőrség felkészületlensége vezethetett az itevoni katasztrófához.
A Szöulban Halloween estéjén kitört tömegpániknak eddigi információk szerint 156 halálos áldozata van.
153-ra emelkedett a szöuli tömegpánik áldozatainak száma, és 82 sérültről is tudni.
Halloween estéjén óriási tömeg volt a dél-koreai főváros utcáin, egyelőre nem tudni, mi miatt tört ki a pánikszerű lökdösődés, ami rengeteg ember halálát okozta.
Rengetegen mentek az utcákra, mert először ünnepelhettek maszk nélkül.
A fővárosban és a közeli városokban majdnem 800 épület rongálódott meg, és több mint 400 embernek kellett elhagynia az otthonát.
A futópadokon is 6 km/óra lesz a legnagyobb sebesség, hogy ne lihegjenek annyira az emberek.
Amelyik állatnak pozitív a tesztje, két hét karantént kap.
Az útmutató arra is kitért, hogy szegény férjnek elegendő ételt és tiszta ruhát kell biztosítani azokra a napokra, amíg a nő a kórházban szül.
Példátlan szigorúság.
Nő a fertőzésszám, Szöul koronavírus-rendelkezéseit kiterjesztik az egész országra.
Órákkal azután, hogy volt titkárnője befejezte rendőrségi vallomását a zaklatási vádakról, Szöul polgármestere búcsúlevelét hátrahagyva elment, hogy végezzen magával. A nő egy bocsánatkérést várt volna több évnyi megaláztatás után.
Park Vonszun ellen volt titkárnője tehetett panaszt. Koreát megrázta a politikus halála, aki az elnökségre is esélyes volt.
Eltűnését még a nap elején lánya jelentette be, aki szerint Park Vonszun egy végrendelet-szerű levelet is hagyott maga után.