Az első segélyhívás a szöuli rendőrségre helyi idő szerint 18:34-kor érkezett, vagyis órákkal a halálos tömegpánik kitörése előtt. A 112-t tárcsázta valaki azzal, hogy a dél-koreai főváros éjszakai életéről ismert belvárosi részében, Itevonban a fő útvonal és a Hamilton hotel előtti rész veszélyesen zsúfolttá vált.
„Az a sikátor most nagyon veszélyes, mert az emberek fel-alá járkálnak, így az emberek nem tudnak lejönni, de az emberek folyamatosan jönnek felfelé, össze fognak préselődni. Alig jutottam ki, túl zsúfolt. Szerintem irányítani kellene” – mondta a telefonáló.
Ez volt az első a legalább 10 segélyhívás közül a következő 3 órában szombaton. Helyi lakosok szerint a rendőri jelenlét teljességgel elégtelen volt, és egyre több bizonyíték, szakértők megjegyzései és egy sor hivatalos bocsánatkérés kirívó hiányosságokra utalnak. A helyi tisztviselők és a rendőrök egyszerűen nem voltak felkészülve az összegyűlt tömegre, és már ott is küzdöttek, hogy kezeljék őket.
A Szöulban Halloween estéjén kitört tömegpániknak legalább 156 halálos áldozata van, a hatóságok 2600 eltűnt emberről kaptak bejelentést, és sok sérültről is tudni. Ez volt 3 év után az első alkalom, hogy a világjárvány után ismét maszk és korlátozások nélkül lehetett ünnepelni Szöul belvárosi részén, Itevonban, ahol a szűk utcákban torlódott össze rengeteg ember. (BBC)
Halloween estéjén óriási tömeg volt a dél-koreai főváros utcáin, egyelőre nem tudni, mi miatt tört ki a pánikszerű lökdösődés, ami rengeteg ember halálát okozta.
A Szöulban Halloween estéjén kitört tömegpániknak eddigi információk szerint 156 halálos áldozata van.