Több százan haltak meg, mióta újra polgárháború szélére sodródott az ország.
A külügyminisztérium segítségével sikerült megfelelő mennyiségű üzemanyagot szállítani a Szudán partjainál cirkáló hajónak.
Helyi idő szerint 18 órától lép életbe, legfeljebb 24 órára.
Nem sérült meg súlyosan, egyelőre Kartúmban marad.
Az ország második embere milíciájával megpróbálta megpuccsolni az elsőt és hadseregét. Ha nem sikerül gyorsan valamilyen megoldást találni, ismét százezrek halhatnak meg az országban.
Munkájukat az is nehezíti, hogy az ENSZ Humanitárius Légi Szolgálatának egyik repülőgépe megrongálódott szombaton a kartúmi repülőtéren egy tűzpárbaj alatt.
Kartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani.
A civilek igyekeznek fedezékbe menekülni, az amerikai külügy a konfliktus beszüntetését kéri.
Az ország de facto vezetője és az RSF között.
Fékeznék az orosz térnyerést Afrikában.
Eredetileg halálra kövezés várt volna rá, de a nemzetközi nyomás hatására újratárgyalták az ügyét.
Nem oldotta meg az aszálykrízist.
Egyre komolyabb az oroszok térnyerése Afrikában. A Wagner csoporthoz köthető cégek nem csak az aranyat akarják.
Elsüllyedt az állatokat szállító hajó.
A nők attól tartanak, hogy a szexuális erőszakot „taktikaként” alkalmazzák majd a puccs ellen tiltakozókkal szemben.