Ígérhettek bármit a tálibok a radikális átmeneti vezetővel, Hasszán Ahund mollával az élen, csoda lett volna, ha a szabadságra vágyó nők milliói megbíztak volna bennük. Az idő pedig az ő félelmeiket igazolta.
A tálibok tagadnak.
Ráadásul fennáll a veszélye, hogy ezzel „bűnbe viszik a férfiakat”. Az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért felelős minisztérium munkatársai felkeresik a piacokat, köztereket, egyetemeket, vallási iskolákat és mecseteket, „elmennek mindenhová, és figyelik az embereket”.
Mert szerintük a zene az „erkölcsi romlás okozója”.
Legalább 60 ezer ember veszítheti el a munkáját - főleg nők.
Az lehetett a bűnük, hogy iskolába mentek.
A 2021. augusztus 26-i támadásban 170 civil és 13 amerikai katona halt meg.
A férfit hétfőn este, az esti ima után egy mecset előtt megverték, majd erőszakkal elvitték.
Minek is a középiskola, ha felvételizniük már úgyis tilos egyetemre.
Ráadásul azoktól kérték ezt, akik az Egyesült Királyságnak dolgoztak Afganisztánban.
Az ENSZ afganisztáni emberi jogi helyzettel foglalkozó különmegbízottja szerint a tálibok nőkkel és lányokkal szembeni bánásmódja „felér a nemi alapú üldöztetéssel”.
Több órányi tűzharc után foglalták vissza a hatóságok az épületet.
Azt mondják, a muszlimok ellen szőtt összeesküvés része az antibébi tabletta és az óvszer is.
Jövő hónapban jönnek a felvételi vizsgák, a tálibok jogi lépésekkel fenyegetik a nem együttműködő egyetemeket.
Durvul a tálib rezsim.