A Tanítanék felhívására adományozók egy nap alatt összeadták a tanárok ötmilliós perköltségét.
Hajlamosak vagyunk egy diákot csak a jegyei és a magatartása alapján megítélni, nem látjuk, hogy komplex emberi lény. Földes Petra mentálhigiénés szakember könyvet írt arról, hogy a pedagógusnak nem csupán a tananyag átadásával kellene foglalkoznia. A tanterem a bizalom tere.
Az elkövető kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, rendőrségi nyomozás indult.
Ráadásul nem saját maguk dönthetnék el, hova.
A tanárok pedig majd a gyerekeknek.
Szerintük ez egy újabb adminisztratív eszköz, amivel fegyelmezni akarják a túlterhelt pedagógusokat.
Társadalmi egyeztetést indítottak.
Igenis és nem is. Totyik Tamás PSZ-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy idén 12 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, de érdemes a részletekre is figyelni, amelyekből látszik: a tanárhiány problémája egyelőre nem oldódik meg.
Végül nem vették fel az iskolába.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke reméli, hogy csak jogalkotói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.
Bár a tankerületi rendszernek és a Klebelsberg Központnak köszönhetően szinte minden egységesen, központilag működik az oktatásban, ez nem igaz a tanároknak járó üzemanyag-támogatásra. A tankerületek döntő többsége csak a minimum 18 forint/kilométert fizeti meg, míg más tankerületek a maximum 30 forint/kilométert, noha a benzin mindenhol ugyanannyiba kerül.
A munkáltatók csökkenthetik is majd a pedagógusok fizetését.
Sok tanár megy nyugdíjba, de kevés a pályakezdő.
Indoklása szerint a közelmúlt történései azt mutatták, hogy nem szabad kapkodva cselekedni.
A fizetések átlagosan bruttó 564 ezer forintra emelkedtek.