Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.
Az Európai Bizottság megadta az engedélyt.
Más területen kell meghúzni a gatyaszíjat válság idején is.
A TAO-nak hála, nem fognak fázni az akadémisták.
140 milliárd forintról mondott le az állam tavaly a sport tao-kedvezmény matt.
A csapat egy része a felmondás idejét tölti, miután az alaposan megvágott állami támogatás sem érkezett meg.
Pedig átlagemberként nem egyszerű ingyen hozzájutni.
Hiába a dicső történelem, a rengeteg közös emlék, a kinevelt világklasszisok, ismét csak aprópénz jutott Felcsútra.
Ezt Novák Katalin jelentette be, aki azt is közölte, Turán már nemcsak kastély, de sport- és közösségi létesítmény-fejlesztés is lesz.
Tállai András szerint mindez a tao-támogatásoknak köszönhető.
Most megvásárolt élelmiszerekről kaptak számlákat a közpénzek utáni, évek óta tartó, de soha véget nem érő kutakodásban.
Megérti azokat, akik kritizálják, hogy túl sok „invesztíció” ment a sportba, de leromlott infrastruktúrát kellett helyrehozni - mondta a MLSZ elnöke.
A G7 szerint azért így valósul meg a projekt, mert egyszerűen nem volt rá máshogy forrás, mint a taóval.
Kapaszkodjanak meg: valamire, amire eddig három év alatt már kaptak majdnem nyolcmilliárdot.
Nem kérdés, hogy megkapták-e. Az se nagyon, hogy utólag emelnek-e majd rajta. De mihez kell még fejleszteni? Téli vagy nyári sportokhoz, esetleg megvalósul Orbán régi álma?