A kínai vezető szerint országa kész arra, hogy 2025-ben „új magasságra” emelje kapcsolatait Oroszországgal.
Az ügyészség szerint 12 évesnél is kisebb gyerekekről is voltak felvételei a munkahelyi és az otthoni gépén is. N. J. tagadja a vádakat.
Pedig január 19-től a platform elérhetetlenné válik sok amerikai számára.
Trump a beiktatása előtt nem tárgyalhat, úgyhogy erre még egy kicsit várni kell.
Mike Pence korábbi alelnök nemzetbiztonsági tanácsadóját.
Akár 5 év börtönt is kaphat P. Zs., akivel együtt már három volt minisztériumi osztályvezető elítélése biztos az 54 vádlottas ügyben.
Az ukrán elnök szerint ezt volt a második lépése az eszkalációnak.
2022 októberében indított pert a tankerület ellen Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin, amiért polgári engedetlenkedés miatt elbocsátották őket. A bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta, hogy érthetetlen, miért pont ezt az öt tanárt bocsátotta el a tankerület és miért nem mindenkit, aki engedetlenkedett. A bíróság szerint a tanárok az alaptörvénybe foglalt jogukkal éltek.
A Tisza Párt sajtóosztálya azt írta, a diszkréció miatt előre nem közölhetnek részleteket a találkozókról, de utólag majd tájékoztatják a nyilvánosságot.
„Feldugom beléd a nagy napernyőmet” - ordibálta egy forgatáson, mielőtt arrébb vonszolták a testőrei. Nemi erőszakkal is többen megvádolták a színészt.
„Nőgyógyászati problémáim voltak, és egyes reggeleken olyan érzéssel ébredtem, mintha elfolyt volna a magzatvizem. A jelek megvoltak, de sosem tudtam, hogyan dekódoljam őket” – mondta a bíróságon a francia nő, akit a férje rendszeresen bedrogozott, hogy idegen férfiak erőszakolhassák meg.
Kiderült, mit jelenthet a sokat emlegetett kölcsönös tisztelet: know-how-csere az országa olajkészletét luxusautókra és Michael Jackson-relikviákra költő Teodoro Nguema Obiang Manguéval, a diktátor fiával.
Schadl György nem adott információt arról, hogy hol vannak ezek a járművek.
A főpolgármester szerint jó hangulatban telt az első egyeztetés a frakciók között, sok javaslatot meg is fogadott.
Az erőszak idején 22 éves volt, élettársa terhes volt, amikor elhagyta.