Újabb volt minisztériumi osztályvezető ismerte be bűnösségét a több tárcát érintő korrupciós ügyben

belföld

Hétfőn a VI. rendű vádlott K. N., a VII. rendű M. L. Cs. és a IX. rendű P. Zs. kihallgatásával folytatódott a Budapest Környéki Törvényszéken a több minisztériumot érintő, 54 vádlott ellen zajló büntetőeljárás (a vádirat szerint 2015-től 2022 tavaszáig az 54 vádlott több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő vesztegetésekben vett részt). Az előkészítő ülésen sem K., sem M. nem ismerte el a bűnösségét – ahogy K. fogalmazott, „a bűnösséget semmiképpen sem” –, így az ügyükben a per későbbi szakaszában tárgyalást tartanak.

A bűnösségét el nem ismerő M.-et a nyilatkozata után a tárgyalást vezető Oláh Gaszton bíró megkérdezte, hogy tud-e arról, hogy a VIII. rendű vádlott a múlt héten beismerte a bűnösségét. M. erre azt mondta, hogy igen, de így sem változtatott a nyilatkozatán, majd az ügyvédje hosszan sorolta, hogy milyen tanúk meghallgatását és dokumentumok beszerzését kezdeményezi az eljárás későbbi szakaszára.

Beismerte viszont bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról a IX. rendű vádlott. P. Zs.-t a vádirat alapján minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt ítélik majd el egy később születő bírósági ítéletben. Az ügyészség 5 év letöltendő börtönt kért rá, amiből legkorábban a büntetés felének letöltése után szabadulhat – az öt évbe beszámítják az előzetesben töltött időt –, emellett 1 millió forint pénzbüntetéssel, végleges hatályú közszolgálati tisztviselői pályától és 5 év közügyektől eltiltással büntethetik, továbbá a 9 millió forintos vagyonelkobzás is szerepelt a vádiratban (ennek kétharmadát már megfizette, és a bíróságon azt mondta, hogy a többit is megfizeti még a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt).

Három volt osztályvezetőre vár ítélet

A vádiratban szereplő – és P. által elismert – bűncselekmények idején mindhárom ma bíróság elé állt vádlott az államigazgatásban dolgozott, P. és M. minisztériumi osztályvezetők voltak, P. több minisztérium állományába is tartozott a vádiratban szereplő időszakban. Az ügyben két múlt heti előkészítő ülésen további két volt pénzügyminisztériumi osztályvezető – az ügy III. és IV. rendű vádlottjai –, valamint további két volt PM-dolgozó, az V. és VIII. rendű vádlott ismerte el a bűnösségét. Közülük az II., III. és V. rendű vádlott, valamint a most bíróság előtt állt P. ítéletét később hirdetik ki.

A II. rendű vádlott a múlt csütörtöki előkészítő ülésen tagadta a bűnösségét, míg az I. rendű vádlottat egyelőre nem hallgatták ki, rá januárban elmeorvosi szakértői vizsgálat vár (miután egy korábbi, november eleji vizsgálaton az ügyvédje hiányára hivatkozva nem működött együtt). A tárgyalást vezető bíró korábban azt mondta, hogy ha K. az új időpontra nem megy el, akkor letartóztatják, ha elmegy, de ismét ellenáll, akkor pszichiátriai kezelésre, zárt osztályra küldik.

Előzmények

A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”.

Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, K. T. is érintett lehet az ügyben, és hogy „kis hálózat” helyett valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg, és az ügyben akkora az iratanyag – nagyjából 100-120 ezer oldalnyi –, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni. Csak a vádirat mintegy 400 oldalas. A per az úgynevezett előkészítő ülésekkel október közepén kezdődött a Budapesti Környéki Törvényszéken.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a vádirat szerint az ügy főbb szereplői egymás között tolvajnyelvet használtak, különféle álnéven vagy becenéven emlegették a többieket: Pumukli, Pulykahusi, Faszfej, Okos madár, Kudlik Juli és Görögsali. A másodrendű vádlott az Öreg, a bűnösségét múlt héten beismerő harmadrendű a Kedves álnevet kapta, a helyszíni ellenőrzéseket Gestapónak nevezték. Az elsőrendű vádlott a korábban megjelent hírek szerint a konspiráció részeként butatelefont is beszerzett, amit évente cserélt.

A nyomozás azután indult el, hogy az ügy egyik szereplője nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban. Ez a személy minden bizonnyal az I. rendű vádlott, dr. K. T. volt, aki a második előkészítő ülésre – amelyen idézés nélkül jelent meg, és amelyről ugyanúgy ki kellett vezettetnie a bíróságnak, mint az első ülésről – egy fehér nejlontáskát is hozott, amit korrupciós szatyornak nevezett.

K. T. és a "korrupciós szatyor"
Fotó: Haász János
Kapcsolódó cikkek

Hárman is beismerték bűnösségüket a több minisztériumot érintő korrupciós ügy fővádlottjai közül

A III. rendű Cs. K., a IV. rendű M. P. és az V. rendű R. L. több rendbeli vesztegetésben, továbbá Cs. és R. közokirat-hamisításban ismerte el a bűnösségét. A vádirat szerint Cs. és M. 5-5 év, míg R. 4 és fél év börtönt kaphat.

Haász János
belföld

Igazságügyi elmeszakértőhöz küldték a több minisztériumot érintő korrupciós ügy elsőrendű vádlottját

Elment, de a vizsgálat az ellenállása miatt meghiúsult. Ha az új időpontban sem jön össze, letartóztathatják vagy zárt osztályra kerülhet.

Haász János
belföld

Őrizetbe vették a Pénzügyminisztérium három munkatársát hivatali vesztegetés miatt

A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.

Botos Tamás
bűnügy

A Miniszterelnökség főosztályvezetője is gyanúsított a pályázatos vesztegetési ügyben

A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.

Horváth Bence
bűnügy

Biztonsági őrök vezették ki a több minisztériumot érintő korrupciós ügy elsőrendű vádlottját a bíróságról

Pulykahusi, Faszfej és a többiek – 54 vádlott, köztük volt helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető áll bíróság elé egy több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő tárgyalássorozaton, amely első ülését hétfőn tartották. Egy vádlott egyezséget kötött az ügyészséggel, őt 2 év 6 hónapra és 2 millió forintos pénzbüntetésre ítélték.

Haász János
belföld

Pumukli, Pulykahusi és a többiek: számos minisztériumi vezető, köztük Varga Mihály volt helyettes államtitkára ellen emeltek vádat korrupció miatt

Volt miniszterelnökségi és pénzügyminisztériumi dolgozók, egykori egyetemi kancellár, összesen 54 ember szerepel vádlottként uniós pénzek elsíbolása miatt a korrupciós ügyben. A hálózat vezetője 10 évet is kaphat.

Haász János
belföld

Nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget érintő korrupciós ügy elsőrendű vádlottja

K. Tamás 53 társával októberben áll bíróság elé többek között hivatali vesztegetés és visszaélés, befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt.

Mészáros Juli
bűnügy

A második ülésen is botránnyal indult a több minisztériumot érintő korrupciós ügy tárgyalása

Az elsőrendű vádlottat ismét ki kellett vezettetni a tárgyalóteremből, szerinte ez az eljárás a botrány, nem az, amit ő csinál.

Haász János
bűnügy