Miközben Budapest készülhet a gigadugókra, Bécsben biciklizésre ösztönzik a helyieket.
A Főmterv szerint 2340 autós fontosabb, mint 12 ezer tömegközlekedő, ezért lesz csak egy buszsáv és két autós sáv az M3-as metró felújítása alatt a kiskörúton.
A főpolgármester szerint Fischerék megfenyegették a közgyűlést, amiért 260-ról 60 millióra visszavágta a zenekar költségvetését.
Fischer Iván videóüzenetben sorolta el, milyen gyerekfoglalkozásokat és fellépéseket kell lemondania a zenekarnak a pénzelvonás miatt.
"Fakivágás nélkül nem úszható meg a védmű megépítése" - mondta Tarlós István, a Fidesz-frakció pedig megszavazta a 12,7 milliárdos projekt költségvetését.
Napi 300 ezer utazás sorsa bizonytalan a metrópótlás idején. Arról viszont született döntés, hogy csak a felújított állomások némelyikén lesz lift és mozgólépcső.
Nem tájékoztatták előre a döntésről a zenekart, akik számoltak a szerződés meghosszabbításával. Ki is akadtak.
Az I Bike Budapest 2016 – bringás felvonulás célja a biciklis közlekedés népszerűsítése és további fejlesztések elérése.
Punktum.
Évi 80 milliót fizetnének a Hajógyáriért.
"Vannak olyan, sajátos beállítottságú emberek, akikben talán valamiféle infantilis indulat is munkál." Tarlósból nem csak úgy kiszakadt a személyeskedés, alaposan rákészült.
Tarlós István sajtótájékoztatójáról tekertem vissza a szerkesztőségbe, amikor majdnem letarolt egy hígagyú sofőr. Érdekes módon pont ugyanazt gondolta a városi biciklizésről, mint a főpolgármester fél órával előtte.
Nem zavarja a főpolgármester vagdalkozása, csak vonja vissza a retrográd közlekedési terveit.
A főpolgármester keményen nekiment Vitézy Dávidnak is pénteki sajtótájékoztatóján.