Egyetlen állami szerv sem vett részt ilyen akcióban, mondta.
Állítólag túl kockázatos volt, hogy mindenféle védelem nélkül vett részt egy segélyszervezet munkájában.
LÁTVÁNYOS biztonsági intézkedésekkel készül a TEK a Sziget fesztiválra.
A szombati mérkőzésre minden jegy elkelt.
Kormányzati források fecsegtek erről.
Az MTI fotózta le a Liszt Ferenc-reptéren, egy reklámtábla fölött álló TEK-eseket.
Hajdú János újabb homályos nyilatkozata.
Ezen felül most még kapnak 85,7 milliót, hogy kényelmesen be tudjanak rendezkedni a Karmelita kolostorban.
Mondjuk mi másban lenne valaki hajnalban?
Ott, ahol idén a bíróság ítélete alapján ellenzéki demonstrációt tarthatnak.
T. János akkora lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélést követett el, hogy alig fért el a garázsában.
Ja igen, mert a TEK-nek van színházterme.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság keddi döntése miatt törvényt kell módosítania a magyar parlamentnek. Sérti a magánélethez való jogot, hogy a terrorelhárítók miniszteri engedéllyel bepoloskázhassanak lakásokat.
Lezárásokkal és forgalomterelésekkel.
Bár sem a rendőrségnek, sem a titkosszolgálatoknak, sem a terrorelhárításnak nincs semmilyen konkrét fenyegetésről információja, "Magyarország veszélyeztetettsége nem zárható ki".