telepfelszámolás

Rémálomszerű papírmunkába fulladnak a szegényeknek szánt uniós programok

Hiába kapjuk rá az uniós százmilliókat, az esztelen bürokrácia és a munkaerőhiány miatt alig jut idő a szegények megsegítésére.

Szurovecz Illés
társadalom

Rámutattak, hogy a város megbélyegzi a szegényeket, erre azt kapták az arcukba, hogy Sargentini

Jogvédő szervezetek évek óta perlik a miskolci önkormányzatot azért, mert szerintük a telepfelszámolásokkal és razziákkal üldözött emberekké tették a miskolci romákat. Az önkormányzat a per végén már azzal érvelt, mindez csak politikai felforgatás, és egyébként is Sargentini.

Albert Ákos
társadalom

Mennyit ér valójában egy Hős utcai lakás?

Hiába kerülnek lehetetlen helyzetbe a lebontásra ítélt Hős utcai házak lakosai, az önkormányzat nem hajlandó a felajánlott 4-5 millió forintnál többet fizetni a lakásokért. A kőbányai önkormányzat közmeghallgatást tartott, de a polgármester és a helyiek teljesen elbeszéltek egymás mellett.

444.hu
Budapest

Lebontják a Hős utcai gettót, akikkel az önkormányzat nem tud megegyezni, mehetnek lakni a hajléktalanszállóra

A feltételek: munkába kell járni minden nap, lerészegedni pedig tilos.

Albert Ákos
társadalom

Sportpályákat építenének a Hős utcai gettó helyére

A hátrányos helyzetű családok mennek, helyettük jöhetnek sportolni a szomszédból a terrorelhárítók.

Albert Ákos
társadalom

Csak nehogy pénzt kapjanak a Hős utcai gettó lakói, mert akkor hajléktalanok lesznek

Teljesen szokatlan, hogy az állam hirtelen kétmilliárd forintot adjon egy gettó felszámolására, a Hős utcai házak lebontása azonban még így sem lesz egyszerű. Az önkormányzatnak ráadásul még fogalma sincs róla, hogyan fogjon hozzá.

Albert Ákos
társadalom

Gettóból gettóba költöztetnék a Hős utcai lakókat

2,1 milliárd forintból számolnák fel a szegénytelepet, cserelakást azonban csak azoknak ajánlanak, akiknek nincs közmű-tartozásuk. Nekik viszont újra szegénytelepeken kellene élniük.

Albert Ákos
társadalom