Kötetben adták ki Térey János és Karsai György tragédiafordításait. Hogyan lehet élvezhető egy 2500 éves ógörög szöveg? És hogyan viselkednek a „hőseink” a hétköznapokban? – kérdeztük a klasszika-filológus professzort.
13 év után köszönt le a székesfehérvári színház éléről a rendező, aki arról is beszél, hogyan fogadja a vidéki nagyváros közönsége Térey János szövegét vagy a benne lévő „leszbikus szálat”.
Diákoknak, egyetemistáknak.
A fiatalon elhunyt Térey Jánost már életében is mindkét nagy politikai oldal elismerte. Könyve, a Termann hagyatéka egy fiatal vidéki író ismerkedését mutatja be Budapesttel, melynek során megelevenedik a '90-es évek atmoszférája, a szűkös albérletek és a házibulik világa, ami egészen az első pszichedelikus élményekig repíti az olvasót.
El kell-e utasítania egy befutott írónak a közpénzt? Az írókat megosztja a Térey-ösztöndíj, amiben a „megveszekedett orbánista” Demeter Szilárdé az utolsó szó.
Megváltozott a koncepció. ;-)
Demeter Szilárd főigazgató javasolta a Nyugalom és az A vége szerzőjét, aki elfogadja a pénzt.
A díjazott azt írja, egyébként sem kaphatta volna meg a díjat, mert még csak 34 éves, az meg 35 és 65 közöttieknek jár.
A szülőházánál és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Halálát valószínűleg szívroham okozta.
A kortárs irodalom jelentős szerzője 48 éves volt.
„A kultúra látja kárát, ha pártalapon próbálunk vizsgálni egy színházat, egy színészt vagy egy szerzőt.”