Egy arab tulajdonú GSM boltban vásárolhatott magyar SIM kártyákat az ISIS-es Salah Abdeslam és csapata.
A miniszterelnök narrációjával lehet megnézni az éjszakai bevetést.
Miniszterelnök úr igazi hadvezérként lelkesítette a metróállomáson gyakorlatozó terrorelhárítókat.
Egy kellemes nap fegyverekkel.
Hajdu János év végéig hosszabbította meg a zárat a Cinege utcai ház körül.
Ahogy a vicc mondja: Magyarországon sajtószabadság van, azt csinálja a sajtó, amit szabad.
A TEK még azt sem hajlandó elárulni, hogy hány darab fekete Volkswagen Multivant használ a miniszterelnök.
Úgy látszik, a kormány szerint van még mit erősíteni a szuperszervezeten.
Állítólag túl kockázatos volt, hogy mindenféle védelem nélkül vett részt egy segélyszervezet munkájában.
A belügyminiszter 2011-ben már megpróbálta maga alá gyűrni az összes szolgálatot, akkor nem sikerült neki. Most több jel is arra mutat, hogy újra nekifut a dolognak.
A szombati mérkőzésre minden jegy elkelt.
Kormányzati források fecsegtek erről.