Tisza Párt

Ők segítettek a háttérből felépíteni Magyar Péter 30 százalékot hozó kampányát és országjárását

Egyikük közgazdász amerikai MBA-diplomával. Fiatal vállalkozókat segítő egyesületet visz, mentorestjein a Costesben évről évre ismert arcok tűnnek fel. Felesége és egy igazgatósági tagság révén kötődik Mesterházy Ernő köreihez. Másikuk Magyar asszisztense, a civil szférából érkezett, főként Egyesült Európát szorgalmazó projektekben vett részt.

Rovó Attila
belföld

Nagy Ervin: 15 éve hallgatom, hogy na most aztán már tényleg kéne valamit csinálni

Bár terminátornak látszik, azért Magyar Péter is egy ember - mondja a mellette elsőként kiálló művész, Nagy Ervin. Olyan sebességgel zajlott a kampány, hogy csak most kezdik el valójában megismerni egymást. Úgy látja, a magyar kulturális szcénát erős egzisztenciális szorongás veszi körbe. Interjú Nagy Ervinnel.

Kaufmann Balázs
interjú

Nagy Ervin lenne kulturális miniszter egy Tisza-kormányban

„Egy Újpest-Fradi semmi ahhoz képest, ami a magyar kulturális életben hosszú évek óta zajlik” – mondta Nagy Ervin a 444-nek.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Menczer: Az Európai Néppárt elnökének az a célja, hogy a magyar tanárok és óvónők ne kaphassák meg a béremelésüket

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint mindezt azért, mert békét akarunk.

Herczeg Márk
POLITIKA

Karácsony szeretne a Tisza pártiakkal együttműködni a fővárosi közgyűlésben, csütörtökön felhívja Magyar Pétert

Bár nem ismeri a párt képviselőit, sem a programjukat.

Haász János
belföld

Gyurcsány Ferenc nem mond le

Most sem. Szerinte az elmúlt 10 évben az ellenzéki oldalon a folyamatos lemondások és leváltások egyetlen ellenézki párt megerősödését sem hozták.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Magyar Péter felépítette önmagát és ezzel be is zárta a pártot”

Nem a szavakból, hanem a tettekből fog kiderülni, milyen ideológiát képvisel a Tisza Párt. Erről beszélt a 444-nek Szabó Andrea társadalomtudós. Mielőbb meg kell találniuk a 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, Magyar Péter egyedül már kevés. Bár több helyen megelőzték a Fideszt, de ettől még nem lettek néppárt.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter átvette az európai parlamenti képviselői mandátumát

Várja a munka.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

Elvette egy férfi telefonját, majd dulakodni kezdett vele.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az RMDSZ nem támogatta, hogy felvegyék Magyar Péteréket a néppárti frakcióba

Magyar Magyarnak farkasa.

Urfi Péter
POLITIKA

Magyar Péter beül az EP-be, de a Tisza delegációját Tarr Zoltán vezeti majd

Azért, hogy Magyar Péter tudjon a magyarországi pártépítésre, mozgalomszervezésre koncentrálni.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter be is jelentette, hogy felveszi az EP-mandátumot

De fél év múlva újra szavazásra bocsátja a támogatói körében a képviselői helyét.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A Tisza Párt felvétele miatt a KDNP kilép az Európai Néppártból

A Fidesz kiválása után eddig a helyén maradt Hölvényi György szerint az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.

Herczeg Márk
eu

Magyar Péter EP-képviselő lesz, méghozzá a Néppárt frakciójában

Az EPP bejelentette, hogy felvették a tiszásokat a képviselőik közé.

Kaufmann Balázs
POLITIKA
Podcast

Borízű hang #176: Mamil a málnásban [rövid]

Kedd van, szabad a Borízű. Ismertetjük a 2026-os, a 2030-as és a 2032-es választások eredményét. Győr, a buliváros, 12., a bulikerület. Több drogos polgármestert, kevesebb szakállas biciklistát testre feszülő színes cuccban!

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast