Magyar Péter beül az EP-be, de a Tisza delegációját Tarr Zoltán vezeti majd

POLITIKA

Tarr Zoltán református lelkész a Tisza Párt június 9-ei eredményváróján azt nyilatkozta a 444-nek, hogy valószínűleg ő vezeti majd a párt EP-delegációját. Akkor azonban még úgy volt, hogy Magyar Péter nem veszi fel az EP-mandátumot.

Forrás

Magyar azonban kedden bejelentette, hogy mégis beül az EP-be. Megkérdeztük Tarrt, hogy Magyar döntése után változott-e a helyzet, vagy továbbra is ő a delegációvezetői pozíció várományosa.

Tarr Zoltán a 444-nek azt mondta, hogy ugyan formálisan még nem dőlt el, de a pártban megbeszélték, hogy ő lesz a Tisza delegációvezetője.

„Praktikus okokból leszek delegációvezető. Azért, hogy Magyar Péter tudjon a magyarországi pártépítésre, mozgalomszervezésre koncentrálni. A delegációvezetés alapvetően adminisztratív tevékenység”.

A pozíciót hivatalosan a Tisza képviselőcsoportjának formális megalakulása után, a csoporton belüli választás kimenetele szerint tölti majd be. Tarr azt mondta, addig ügyvezetőként viszi a pozícióhoz kapcsolódó ügyeket, a bizottsági munka tegnap már el is indult.

Tarr Zoltán nyilatkozik a választás estéjén
Fotó: Bankó Gábor/444

Tarr szerint nem rontja a Tisza esélyeit a tény, hogy nem Magyar vezeti majd a delegációt. Azt mondta, a politikai egyeztetések súlyát ez semmiben sem befolyásolja. Ugyanis a lényeges kérdéseket egyéb megbeszéléseken kell tisztázni. Az európai parlamenti munka pedig többféle úton is eredményes lehet.

Megkérdeztük Tarrtól, hogy a tiszások pályáznak-e EP-alelnöki posztra. Azt mondta, hogy a szavazások ma indulnak, de nem valószínű, hogy sikerül ilyen pozíciót elnyerniük, mivel a Tisza új alakulat még az EP-ben. A pozíciókért folytatott egyeztetések pedig már jóval azelőtt elindultak, hogy a Tiszát felvették a Néppárt frakciójába.

Szükség van egy szürke eminenciásra

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője azt mondta a 444-nek, hogy Magyar kétfrontos helytállása (mármint hogy az EP-be is beül, és közben pártot is épít idehaza) akkor lenne reális, ha 7. EP-képviselőként ülne be a frakcióba, és felvenne egy nemzetközileg is ismert kül- vagy európai politikust, akire rá lehet bízni a delegációvezetést. Erről a képviselőről mindenki tudhatná, hogy Magyar szürke eminenciása, és amikor vele tárgyalnak, az olyan, mintha Magyarral tárgyalnának.

Magyar Péter az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt

Hegedűs szerint viszont ilyen ember jelenleg nincs a Tisza listáján, mert a szereplők közül keveseknek van önálló politikai súlya, adott esetben létező EU-s politikai kapcsolatrendszere. Magyar is erre utalt, amikor arról írt, hogy az ő személye lenne meghatározó, mással gyengébbek a lehetőségek.

Hegedűs szerint itt üt vissza, hogy a Tisza jelenlegi formájában még inkább egy one man show, és itt látszik, milyen nehéz a stratégiai humánpolitikát összeegyeztetni a bázisdemokratikus reputációval. Emellett az is látszik, hogy nem a követők száma a hiányzó puzzle-darab, amire szükség lenne a delegációban.

Kapcsolódó cikkek