tisza sziget

„Nagyon-nagyon sötét korszakot idéz ez az eljárás” – a Szentendrei Kapitányság előtt tüntettek a pozíciójától megfosztott rendőr mellett

A rendőr őrnagy egy közeli településen volt őrsparancsnok, ezt a megbízatását vonták vissza, miután intézkedett a megafonos exlelkésszel szemben.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter elsétál Nagyváradra

Szerdán indul, 300 kilométert tesz meg „egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért”.

Benics Márk
POLITIKA

„Hajszálerekként akarják behálózni az országot” – megnéztük, hogyan működnek a Tisza szigetek

Bár elvileg függetlenek a párttól, a Tisza érdekében szervezkednek. Szemetet szednek, szórólapoznak, rendezvényt csinálnak, és viszik a párt hírét, egyre inkább koordináltan. Van köztük balos, jobbos, kiábrándult fideszes, és azt mondják, Magyar Pétert is tudják kritikusan szemlélni. Tisza szigetesekkel beszélgettünk.

Windisch Judit
belföld

„Csuklóztatás volt az egész” – mondta Magyar Péter, miután a rendészet meghallgatta a helyi tiszásokat, amiért használják a város nevét

Gödön azért indult eljárás, mert a helyi Tisza sziget engedély nélkül használja a város nevét. Magyarék szerint miután magánszemélyekről van szó, a rendelet értelmében nincs ilyenre szükség. A tévedésből beidézett nő meghallgatása egészen szórakoztató volt.

Windisch Judit
POLITIKA

Bruti Tisza Szigetet alapított Debrecenben

Fő cél az akkugyárak elleni fellépés

Windisch Judit
POLITIKA

Hiába próbált kérdezni valaki a kiskőrösi fideszes lakossági fórumon, maga ifj. Lomnici Zoltán hallgattatta el

„Minket ne zavarjon meg kérdésekkel.” A Békemeneteket is jegyző CÖF-szakértő még meg is szavaztatta a közönséggel, hányan nem akarják hallani a kérdést, de a számolással nem bajlódott.

Solti Hanna
POLITIKA

Magyar Péter szerint „humbug”, de akár hekkelés is lehet, hogy Tisza szigetest választottak vezetőnek fideszes polgármesterek

A pártelnök azt mondja, a Tisza Sziget tagjai civilek, és nem a párt nevében beszélnek. A megyei koordinátorok szintén önkéntesek, és nem részei a pártstruktúrának. Mindez a tisztújításig nem változik, de egyelőre a bíróság jogerős döntésére várnak.

Windisch Judit
POLITIKA

Letartóztattak egy tiszást cigarettacsempészet miatt

A párt törölte a regisztrációját.

Bódog Bálint
belföld

„Mi lehetünk az első Tisza Sziget, ami megszűnt”

A dombóvári szervezetet alapító Szabó Loránd volt DK-s polgármester Magyar szerint nem felelt meg a feltételeknek.

Windisch Judit
POLITIKA