Törökország

Hajnalban földrengés volt Törökországban

Legalább két ember megsérült, egy mecset minaretje pedig összedőlt.

Mészáros Juli
külföld

Erdogan kihívója lett az első, akit megvádoltak a török dezinformációs törvény alapján

Kılıçdaroğlu akár 3 évet is kaphat egy Twitter-poszt miatt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Moszkva visszatér a Fekete-tengeri gabonaegyezményhez

Vélhetően részben azért, mert a szállítmányok annak ellenére mentek tovább, hogy szombaton kiszálltak a megállapodásból.

Horváth Bence
külföld

Erdogant azzal vádolja a török ellenzék vezetője, hogy Orbánt utánozza

Mert a török elnök népszavazást tartana a fejkendőviselésről.

Herczeg Márk
külföld

2 arany-, 1 ezüst- és 3 magyar bronzérem az antalyai szkandervébén

Kőváriné Ivánfi Brigitta a 65 kg-osok mezőnyében bal kézzel aranyat, jobbal pedig ezüstöt szerzett a törökországi versenyen.

Herczeg Márk
sport

Sanna Marin finn miniszterelnök Orbán Viktorral és Recep Tayyip Erdogannal is beszélt a NATO-csatlakozásról

Úgy tudja, semmi sem állhat Finnország NATO-csatlakozásának útjába.

Solti Hanna
POLITIKA

Földgázelosztó központról állapodott meg Putyin és Erdogan

Putyin számára Törökországról kiderült, hogy a legmegbízhatóbb partner a gázszállításban.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Egy finn EP-képviselő szerint Magyarország igenis ratifikálni fogja a svéd és finn NATO-csatlakozást

Állítólag október 24-én.

Bódog Bálint
külföld

92 embert találtak meztelenül, sérülten a török–görög határnál

A görög kormány szerint az, ahogy a törökök bánnak a migránsokkal, a civilizáció szégyene.

Csurgó Dénes
külföld

Legalább 40 áldozata van már a török bányarobbanásnak

Valószínűleg sújtólégrobbanás történt.

Horváth Bence
külföld

Robbanás történt egy török szénbányában, 49 bányász rekedhetett a föld alatt

A balesetet a bánya áramelosztó-egységének meghibásodása okozhatta

Fődi Kitti
külföld

Erdogan szerint ismét a háború befejezéséről tárgyalt Putyinnal

Azért nem árt megjegyezni, hogy amikor a török elnök legutóbb bejelentette, hogy Putyin a háború végét tervezi, egy nappal később megkezdődött Oroszországban a részleges mozgósítás.

Bódog Bálint
külföld

Olajad van? Gázod? Oroszokat nem bírod? Akkor most mindent szabad

Az ukrajnai háború hatására kialakulófélben lévő új világrendben is kezd az lenni a szabály, mint a hidegháborúban. Ha Azerbajdzsántól Venezueláig egy ország úgy dönt, hogy nincs Moszkvával, nyugati szövetségesei gyakorlatilag mindent elnéznek neki.

Bede Márton
külföld

Törökországban már 83 százalékos az infláció

Erdogan lassan egy éve igyekszik kézivezérelni a török gazdaságot, egyre mélyebbre ásva a líra árfolyamát.

Csurgó Dénes
gazdaság

Moszkva nem boldog az Ukrajnába érkező török haditechnikától, de Erdoğannak nem érdeke egy erős Oroszország

Ahhoz képest, hogy első ránézésre milyen pompásnak tűnik a Putyin–Erdoğan-viszony, a török–ukrán hadiipari együttműködés egyre nagyobb és látványosabb méreteket ölt. A törökök Ukrajna jelentős támogatói a háborúban, bár persze ezt nem elvek és értékek mentén, hanem saját érdekeiket szolgálva teszik. Erdoğan háborús kötéltánca,. 2. rész.

Pénzváltó Nikolett
külföld