210 ezer forint közigazgatási bírság jár ezért.
Ha nem, akkor szomorú fej jelenik meg a kijelzőn.
Volt, aki az Üllői úton 50-es táblánál 158 kilométer/órával száguldott.
Valószínűleg azért, mert a Google nem szeretné, ha a felhasználók csak az út egy pontján tartanák be a sebességkorlátozásra vonatkozó szabályokat.
Pedig a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat szóltak előre.
A sok baleset miatt fokozzák az ellenőrzést.
A következő hetekben már bírságolni is fognak az itt mért gyorshajtások alapján.
Ráadásul a beharangozottnál jóval kevesebb lesz belőlük.
Rossz helyen álltak, és még a lámpa is be volt kapcsolva.
Első lépésben 45 darabot szereztek be.
Három óra alatt 81 gyorshajtó – akcióztak a rendőrök.
Gödöllőn. Előző nap Dánynál egy BMW-s előbb 69, majd 116 km/órával ment 50-es táblánál.
Ígéri a rendőrség az új traffipaxszabályról.
A sofőr Zala megyében sietett, sietgetett.
Szigorítottak a gyorshajtás szabályain, már a legkisebb gyorshajtásért is jár a bírság.