Azt mondta, nem volt pontrendszer az NVVH elnökének megválasztása előtt, pedig több tiszás politikus is pontozásról beszélt. Most kiderült, hogy egy egészen egyszerű pontozás tényleg volt: egytől háromig értékelhették, hogy meg akarják-e hallgatni az adott jelöltet vagy sem. Ez azért nem egy pontrendszer.
Ligeti Miklós a 444-nek azt mondta, a felkérés nem neki személyesen szól: ha a szervezet megkapja a megbízást, saját csapatával, szükség esetén külső szakértők bevonásával dolgozna.
Meghallgatták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökjelöltjeit. A Fidesz nem vett részt az ülésen, a Tisza az utolsó pillanatban küldött jelöltet.
Parlamenti bizottsági ülésen választották ki Ligeti Miklóst, Unger Anna Rózát és Jancsics Dávidot. Őket kedden és szerdán személyesen is meghallgatják.
A nemzeti bank 5 millió forint fölötti szerződéseit kérte ki a Transparency. Az MNB nem válaszolt, mondván, nem költségvetési szerv. Ezzel a trükkel próbálkoztak a Matolcsy-féle Pallas Athéné alapítványok gründolásakor is, de az Alkotmánybíróság kimondta: az MNB közpénzzel gazdálkodik.
Szabó szerint szabályellenesen rúgták ki, miután beismerte, ő volt a forrása a Tisza elleni akcióról szóló Direkt36 cikknek.
A Transparency International Magyarország március végén tett feljelentést.
A Központi Nyomozó Főügyészségen múlik, hogy elrendelik-e a nyomozást annak kivizsgálására, politikai célból indult-e eljárás a párthoz köthető két informatikus ellen.
A Nemzeti Nyomozó Iroda századosa arról beszélt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására kellett nyomozniuk a Tisza informatikusai után. Az ügyészség „politikai megnyilvánulásnak” nevezte Szabó interjúját.
Soha ilyen rossz nem volt a korrupciós helyzet Magyarországon, mint most – derül ki a Transparency International felméréséből. Ennek fő oka szerintük, hogy a kormány elsődleges célja a hatalmának fenntartása és a jogalkotást is ennek rendelik alá.
Munkatársunk a Szőlő utcai javítóintézet körüli botrányokról szóló cikkeivel érdemelte ki az oknyomozó újságírásért évente odaítélt, egymillió forinttal járó díjat.
A tenderen ugyan elindult például egy kóser energiaitalt gyártó – azóta felszámolt – cég, de a végén csak a FaceKom nevű vállalkozás maradt.
A NER nem piszkálja őket, de szűk jogkörük miatt nincs is miért.