travis kalanick

Vezető politikusok segítették az Ubert, amely a sofőrjei életével játszva terjeszkedett a világban

Több mint százezer kiszivárgott belső üzenet fedte föl, hogyan lobbizott világszerte az Uber, amelynek vezetői úgy látták, csak jót tesz a cégnek, ha dühös taxisok összeverik a sofőreiket.

Csurgó Dénes
gazdaság

Állandósult a háború az Uber igazgatótanácsában

Az egyik legrégebbi és legnagyobb részvényes csalás miatt perli Travis Kalanickot.

Horváth Bence
külföld

A cég körüli botrányok miatt lemondott az UBER elnök-vezérigazgatója

Travis Kalanick a cég alapítója volt, a részvényesek hetek óta a lemondását követelték.

Sarkadi Zsolt
külföld

Leléptetik az Uber első emberét

Egy időre szinte biztosan. Travis Kalanick és a cég körül túl sok a balhé.

Rényi Pál Dániel
autó

10 milliárdos, aki elpusztíthatja a világot

Mennyivel egyszerűbb volt a hidegháborúban, amikor két nagyhatalomtól kellett csak félni. Ma már gátlástalan szilíciumvölgyi nyikhajok és idősödő tőzsdecápák is elhozhatják az apokalipszist. Tőlük rettegj!

Bede Márton
TECH

Az Uber vezetője elismerte, hogy segítségre van szüksége

Miután videó került elő arról, ahogy Travis Kalanick egy panaszkodó Uber-sofőrrel vitatkozik.

Horváth Bence
külföld

Az Uber vezére többé nem ad tanácsot Trumpnak

Herczeg Márk
külföld

Az Uber CIA-s kötödésű céggel nyomoztatott ellenfelei után

Az ügyvéd és a felperes ellen is nyomoztattak az ellenük folyó perben, de lebuktak. Így intézi az ügyeit a világ egyik legnagyobb hatalmú vállalata.

plankog
TECH

Már 40 milliárd dollárt ér az Uber

anarki
gazdaság