Az Uber vezetője elismerte, hogy segítségre van szüksége

külföld

Kedden került elő egy felvétel arról, hogy az Uber vezére, Travis Kalanick a vállalat egyik sofőrjével vitatkozik egy autóban. A sofőr, Fawzi Kamel amiatt panaszkodott Kalanicknak, hogy belenyúlt a felső kategóriás Uber Black üzleti modelljébe, lenyomva az árakat, ezzel gyakorlatilag csődbe juttatva őt. Kamel panaszkodott a túl gyakori változtatások miatt is.

Forrás

Kalanick előbb elmondta, hogy ez az egész egy bullshit, majd fel is húzta magát, arról beszélt, hogy nem is változtak az árak, szerinte arról van szó, hogy vannak emberek, akik nem vállalnak felelősséget a saját szarjuk után és mindenért mást hibáztatnak. 

A videó kevéssel azután került fel az internetre, hogy az Uber két korábbi alkalmazottja is azt állította, hogy szexuálisan zaklatták őket a vállalatnál, amikor pedig panaszt tettek, a HR egyszerűen ignorálta az ügyüket. 

Travis Kalanick (picture alliance / Robert Schlesinger)

A Bloomberg által nyilvánosságra hozott felvételből komoly botrány lett, Travis Kalanick pedig végül közölte, hogy valóban fel kéne nőnie és vezetői segítséget fog igénybe venni. 

Az Uber alkalmazottainak kiküldött levelében arról írt, hogy az enyhe kifejezés, hogy szégyenli magát, és hogy a feladata az lenne, hogy vezető legyen, ami azzal kezdődik, hogy úgy viselkedik, amivel mindenkit büszkévé tesz. De most nem ez történt, és ezt nem tudja kimagyarázni, írta még, majd hozzátette, hogy ez a videó egy világos emlékeztető, hogy vezetőként meg kell változnia. Hozzátette, ez az első alkalom, hogy elismeri, segítségre van szüksége. 

Az Ubernek ezen kívül is nehéz napjai vannak: a városi személyszállítást teljesen felforgató vállalatnak a szexuális zaklatás vádja mellett azzal is szembe kell néznie, hogy az Alphabet, azaz gyakorlatilag a Google beperelte őket, mivel szerintük tőlük lopott vezető nélküli autók technológiáját vásárolták meg. (Financial Times)