trefort

Valaki „bajszos szar” felirattal várja a Trefortba látogató államfőt

A járdára és az úttestre írták fel a tüntetők ikonikus szókapcsolatát.

Herczeg Márk
POLITIKA 2017. április 24. 23:18

A trefortos diákok aláírásgyűjtésbe kezdtek Áder János látogatása ellen

A köztársasági elnök kedden menne rendhagyó órát tartani az ország egyik legjobb gimnáziumába.

Sarkadi Zsolt
oktatás 2017. április 23. 17:43

Áder kedden órát tart a Trefortban, a gimnázium tanárai tiltakoztak a CEU-törvény ellen

40 tanár írta alá a nyilatkozatot, amiben leírják, sem a törvény elfogadásának módjával, sem annak tartalmával és szellemiségével nem értenek egyet.

Sarkadi Zsolt
oktatás 2017. április 23. 17:34

A Nemzeti Múzeum lépcsőjére vonultak a trefortos diákok

Itt álltak ki a tiltakozó tanáraik mellett.

Horváth Bence
oktatás 2016. március 30. 8:58

Orbánhoz címzett nyílt levélben tiltakoznak az elitgimnáziumok az életpályamodell szétverése miatt

Egy éve - nagy viták árán - vállalta a kormány, hogy eredeti ígéretét megtartja: rendezi a tanárok fizetését, amit a minimálbérhoz köt. Ezt hívták életpályamodellnek, Hoffmann Rózsa nagyon büszke volt rá. Varga Mihály költségvetése azonban nem várt meglepetést tartogat. A pedagógus kar elnöke is aláírta a levelet.

Tbg
oktatás 2014. december 13. 9:50
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.