Áder kedden órát tart a Trefortban, a gimnázium tanárai tiltakoztak a CEU-törvény ellen

oktatás

Áder János köztársasági elnök kedden az egyik legjobb magyar gimnáziumba, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba látogat, ahol rendhagyó órát is tart majd a diákoknak. A látogatás eléggé érdekesnek ígérkezik, már csak azért is, mert korábban a gimnázium 40 tanára tiltakozó nyilatkozatot tett közzé, és élesen bírálták a CEU elleni törvényt. Azt írták, sem a jogszabály elfogadásának módjával, sem a tartalmával és szellemiségével nem értenek egyet.

Az aláírók között van Gerőcs László, az ország legismertebb matektanára is, aki már korábban, Hoffmann Rózsa államtitkársága idején is bírálta a kormányzati oktatáspolitika egyes lépéseit.

Az Index szerint az iskolában vita volt a tanárok egy része által aláírt nyilatkozat miatt, de végül engedték, hogy az aláírók a gimnázium honlapján hozzák nyilvánosságra a dokumentumot. (Index)